11.rész – Raffael titka ~ A büntetés 2/2
Valóság.:
- Te kis... - Morogta Raffael majd megtörölte a vérző száját. Felkelt a földről és a ziháló lányra nézett akit a szikrázó tekintetű vámpír tartott a karjaiban. Castiel beállt a képbe és egyenesen az angyal szemébe nézett fenyegetően.
- Rá se merj nézni mert széttéplek, megértetted? - Csatiel hangja komoly volt és határozott. Raffael vállat vont majd megigazította a ruháját.
- Végül is nem nekem fontos az ereklye, hanem nektek. Felőlem itt is maradhat, de el is vihetitek, azt persze csak akkor, ha valaki túléli a próbám. - Axar hátra pillantott Monára majd odament Raffael elé és a szemeibe nézett.- Szeretnél valamit? Esetleg törlesszek az előbbiért, mert hidd el szívesen eleget teszek a kérésednek itt helyben.
- Majd én kiállom Monami helyett a próbát. Csináld meg velem. - Az angyal meglepetten pislogott rá majd körbejárta, alaposan végigmérte. Bal kezével a fiú arcára simított, Axar nyelt egyet mire Raffael szélesen elmosolyodott.
- Legyen. Ritkán van alkalmam ilyen helyes fiúval elszórakozni. - A vöriben meghűlt a vér, de tartotta magát, nem akart gyengének tűnni.- Félsz? Rettegsz, hogy mit fogok veled tenni? Hm?~ - Az arcába hajolt, hogy még közelebbről láthassa a fiú tekintetét. A testük összeért.- Bátornak akarsz tűnni, de belül gyenge vagy és törékeny, mint egy porcelán baba. - Suttogta az arcába.- De én szeretem az ilyeneket, mert velük a legérdekesebb a játék~
- Axar ne menj bele. - Lépett egyet előre Leo, de Axar megrázta a fejét.- Axar..
- Így helyes. Vigyázzatok addig Monamira.
Raffael mutatta Axarnak az utat. A palota egy teljesen más részére mentek. Az angyal egy nagy szobába vezette a fiút ahol hirtelen láncok ragadták meg a vöröst. Raffael csettintett egyet és hirtelen mindenféle kínzóeszköz jelent meg a szobában. Axar szeme tágra nyílt, a hideg végigfutott a hátán majd az angyalra nézett aki elégedetten vigyorgott rá. Megfogta az egyik ostort és felbillentette vele a fiú fejét.
- Üdvözöllek a játszószobámban. A játék egyszerű.. 10 x 20 perc kemény fájdalom, ha kibírod és a végén tudsz válaszolni a kérdésemre, akkor nyertél és elvihetitek a tárgyat, rendben? Szerintem elég egyszerűek a szabályok. - A mosolya kedves volt, de a tekintete teljesen megváltozott. Valami nem stimmelt vele..
- Rendben. - Mondta majd vett egy nagy levegőt és talált magának egy biztos pontot amit figyelt. Raffael elégedetten bólogatott majd egy váratlan pillanatban teljes erejéből rácsapott az ostorral mire Axar felüvöltött. A hangja víz hangzott az egész palotában. Leo felkapta a fejét.
- Axar?! - Leonardo teste teljesen megfeszült, a hang irányába nézett meredten. Egy mérhetetlenül erős rossz érzés kerítette hatalmába.- Mégis mit művelhet vele az az állat...? - Kérdezte halkan magától mire Castiel az egyik kezét a fiú vállára tette.
- Axar erős, bízz benne. Nem lesz semmi baja. - Mondta biztatóan.
- Srácok.. - Szólalt meg Lysander hátulról.- Monami még mindig nem tért magához. - Leo megfordult és odament hozzájuk, letérdelt a lány mellé.- Van ötleted? - Kérdezte Lys mire Leo kicsit elgondolkozott majd bólintott.
- Van. Itassuk meg... - Kutatott a táskájában.- Ezt vele. Jobban lesz tőle. - Lysander kicsit hátradöntötte a lány fejét majd Leo résnyire szétnyitotta a lány ajkait és lassan megitatta vele a kis üvegcse tartalmának a felét. Castiel grimaszolva nézte a folyamatot.
- Mégis mi az a szmötyi? Elég gusztustalanul néz ki mit ne mondjak.. Mintha egy vödörben kint hagynánk a vizet egy bokor alatt hónapokra. - Megcsapta az orrát a lötty szaga. Elfintorodott.- És még a szaga is pont ugyan olyan borzalmas és gyomorforgató. Szegény Monami..
- Ez legalább felébreszti és ha van belső sérülése, akkor azt eltűnteti. Akármilyen íze, szaga vagy színe van, segít. Ez a lényeg. Minden eszközt be kell vetni ha túl akarjuk élni ezt az egész megmentő akciót. Még csak az első angyalnál járunk de már nyakig ülünk a szarban.. - Morogta Leo mire Lys értetlenül és meglepetten nézett rá.
- Ennyire aggódsz Axar miatt?
- Egy frászt aggódok! - Eltette az üveget majd felállt és dühösen kiment.
- Határozottan aggódik miatta. - Jegyezte meg Castiel mire Lysander bólintott.
Leonardo a lépcső betonfalához ment majd leült és sóhajtott egy hatalmasat. A térdére könyökölt és kedvetlenül lógatta a lába közé kezeit miközben lehajtott fejjel a földet nézte. Fejében kavarogtak a színesebbnél színesebb gondolatok arról, hogy mit csinálhat Raffael Axarral. Nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Lehunyta a szemeit és igyekezett rendet rakni a sok szörnyű ötlet között. Bele telt egy pár percbe, de a hangos és zavaros gondolatok eltűntek, csak is a levelek halk susogását hallgatta . A távolban egy kismadár énekelt. Kellemes dallama teljesen ellazította és megnyugtatta Leot aminek most nagyon nagy hasznát vette.
~ Vajon miért vállalta el? Miért ment bele Raffel játékába ha tudta, hogy az egész csapda? Mégis mi járhatott a fejében..? Az a tekintet ahogy nézet.. Úgy tűnt mintha Axar egy komoly és megfontolt ember lenne határozott döntésekkel amelyeknek látja a következményeit. Teljesen más embernek tűnt mint amilyen alapjáraton. Mióta ismerem, csupán kétszer láttam ezt a tekintetet és egyik sem kellemes pillanatok között történt. Mi a terved..? ~
Hirtelen egy kéz kellemes érintését érezte a vállán és megszakadt a gondolatmenete. Lassan felemelte a fejét és meglepetésére Mona tekintetével találkozott.
- Minden rendben? - Kérdezte kedvesen majd leült mellé.
- Persze.. Minden rendben. - Mondta kissé bizonytalan hangon majd lehajtotta a fejét.
- Axar erős, nem lesz semmi baja. Ha lenne rá esély.. Hidd el mindenki segítene neki, hogy ne egyedül csinálja végig, de nem lehetünk vele. Annyit tudunk tenné érte, hogy hiszünk benne és szorítunk neki.
- Akkor is felelőtlenség volt egyedül vállalnia ezt az egészet. - A hangja kissé indulatos volt, mégis aggodalommal teli.
- Leo..
- Győzz meg, hogy nem volt az! - Hirtelen felállt és felé fordult.- Mondj legalább egy jó érvet, hogy miért nem volt ostobaság egyedül külön mennie egy ismeretlen szadista barommal! Csak egyet!
Monami némán nézett rá, nem válaszolt a kérésére. Leo megfeszült majd ökölbe szorította a kezét és félre nézett. Hosszú csend telepedett rájuk, csak is a levelek susogó hangját lehetett hallani a madarak énekével vegyítve. Mona az égre nézett.
- Néha csak is úgy tudunk segíteni valakinek, hogy magára hagyjuk. Ha Axar nem lesz képes megvédeni magát és a sarkára állni, akkor gyenge marad. Az ő érdekében hagynod kell, hogy a maga útját járja. Ha fontos neked, akkor hagynod kell küzdeni, a saját hibából kell tanulnia és így egy erős ember lesz belőle. Amikor féltérdre ereszkedik és fel akarja adni, akkor neked kell mellette lenni és felrántanod, támogatnod kell, ez a te feladatod, Leo. - Elfordult tőle.- Nem védheted meg örökké mindentől, fogadd el. Axar erős akar lenni, bizonyítani akar..
- Monami.. - A hangja halk és nyugodt volt döbbenettel keveredve. Lehajtotta a fejét és sóhajtott.- Én..--
- Lonardo. - Félig hátra fordult hozzá.- Mikor akarod abbahagyni ezt az ostoba és értelmetlen búslakodást? Kezdem úgy érezni, hogy Axar sokkal erősebb nálad, hisz te még egy ilyen egyszerű dologgal sem vagy képes megbirkózni.
- Mi?! Vond vissza!
- Akkor bizonyíts! - Mondta komolyan. Leo tekintete a régi lett, komoly és fagyos.
- Chh! Ne akarj kioktatni, majd én megmutatom neked! - Dühösen betrappolt az épületbe a többiekhez. Mona elmosolyodott majd a kezeire támaszkodva hátradőlt, a felhőket nézte az égen.
- Luka.. Jól csináltam..? Szerinted megértette?
* * *
- 16... 17... 18... 19... 20... - Minden egyespercben lesújtott az ostorral, mikor a húszhoz értek letette. Axar hosszú vörös haja a bőréhez tapadt melyen a verejtéke és a vére keveredett. Tele volt sebekkel, a teste teljes egészében remegett. Szaporán vette a levegőt, lihegve próbált oxigénhez jutni. Raffael leguggolt elé. - El sem tudod képzelni, hogy mekkora öröm vagy nekem, még senki se jutott el idáig. Büszke vagyok rád..~ - A fiú erőt vett magán és felnézett.- Szeretnéd, hogy leengedjem a kezed és feküdj kicsit? Biztos fájnak a karjaid, hogy fel vagy kötve, a térdeidnek sem tesz jót ez a sok térdelés. - Vigyorgott.
Elmosolyodott.- Tényleg azt hiszed, hogy bele megyek? Átlátok rajtad..
- Ám legyen. Ha ilyen makacs vagy. Jöjjön az utolsó 20 perc.
Felállt majd összefogta Axar haját és hátra tűzte. A "játékaihoz" lépett és válogatott kicsit, végül egy hosszú és vékony pengéjű kardot vett elő. Nézegette kicsit a pengét majd végignyalta amolyan "tökéletes" tekintettel az arcán. Fogott egy tálat és a benne lévő folyadékot meggyújtotta, a kardot rátette a tálra, hogy forrósodjon a penge.
- Ha most szépen megkérsz vagy könyörögsz nekem, akkor elengedlek és nem kell átmenned a következő percek fájdalmain. A választás a tiéd, neked kell eldöntened, hogy élsz-e a lehetőséggel.
- Nem.. Megmondtam neked, nem fogom feladni.. Csinálhatsz bármit, akkor sem! - Komoly és határozott volt a hangja. Raffael elismerően bólintott.
- Bárcsak az én játékom lennél, irigylem a hölgyikét. - Megfogta a kardot és kiemelte a tűzből.- Annyi mindent játszhatnánk.. - Odalépett hozzá és a forró pengét felé tartotta.- Ha esetleg meghalsz feltámasztalak és az enyém leszel.
- Ha túlélem megcsókoltatom azt a csini pofid a bakancsom talpával.
- Ámen! - Nevetett és a mellkasához nyomta a forró pengét.
Raffael minden egyes percben valahol hozzányomta a pengét a testéhez, de Axar tartotta magát. A végén folytak a könnyei is, de nem könyörgött, összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat. Az utolsó érintésnél teljesen megfeszült. Az angyal eldobta a kardot és közel lépett a fiúhoz, egy csókot nyomott a homlokára majd elengedte. Egy újabb csettintéssel eltűnt minden a helységből.
- Kár, hogy letelt az időnk, én még szórakoztam volna veled, de félek, hogy akkor tényleg meghalnál azt pedig nem akarom. A kis hölgy utána biztos megbüntetne. - Levette a haorit magáról majd Axarra dobta.
- Nyer..tem... - Nyöszörögte majd elvigyorodott.
Hátra pillantott rá majd kiment. Mindenki kint várta a fejleményeket, már Monami is ott volt. Az angyal Monára mosolygott és a kezét nyújtotta felé. Leo felugrott majd elrohant a férfi mellett Axarért indulva.
- Jöjj velem kis-hölgy, van valami amit meg kell beszélnünk. - Monami odament hozzá, de nem fogta meg a kezét. Ők ketten elindultak kifelé az udvarra. Leo lélekszakadva rohant, hogy megtalálja a társát.
~ Jövök! Mindjárt ott vagyok Axar! ~
Mikor beért a szobába Axar már felült, mivel fél pucér volt látni lehetett, hogy a sebei fénylettek és gyógyultak. Leo odarohant hozzá majd térdre rogyott és megölelte. A fiú meglepetten pislogott rá majd elmosolyodott. Idő közben Lysander és Castiel is odaértek. Mindketten megkönnyebbültek mikor látták, hogy nincs nagy baja.
- Leo, ez fáj... - Nyöszörögte halkan a vöröske, de Leo nem engedte el.
- Kussolj.. Most én kínozlak te balfasz.. - Morogta.
- Én is szeretlek ^^ - Veregette meg a hátát.
- Hogy a francba lehet ekkora mázlid? - Nézett rá Castiel.
- Castiel.. - Szólt rá Lysander, komolyan nézett rá, szinte szikrázó tekintettel mire a farkas fülei lekonyultak és sóhajtott.
- Lysy.. Ha én is így járok te aggódsz majd értem? - Mosolygott rá Castiel reménykedve, hogy valami kedveset mond majd neki.
- Még gondolkozom rajta. - Mondta hűvösen mire a vöriben egy világ omlott össze amiben szörnyet haltak a picike kis érzései. Egyből lehervadt a mosolya és morcosan összefonta a karjait a mellkasa előtt, duzzogott.
- Kegyetlen vagy... Szívtelen vérszopó..
- Persze, hogy szívtelen vagyok, hiszen a vámpírok halottak. - Mosolygott mintha Castiel szavai dicsérőek lettek volna. Axar elnevette magát ahogy hallgatta a többieket.
- Érzem ahogy a kedvesség megtölti a szobát..~ Imádom ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz. - Vigyorgott Riddle.
- Kussolj aranyhaj! - Vetett felé gyilkos pillantást a farkas mire a szöszi csak nevetett.
Eközben Mondami és Raffael a kertben sétáltak. Egyszer csak az angyal megállt és a lány felé fordult aki szintén megállt tőle pár lépésre. Egy ideig némán nézték egymást majd Raffel elmosolyodott és felnézett az előttük lévő fára ahol a madarak csicseregtek, kinyújtotta a kezét mire az egyik rászállt.
- Látni szeretném.. - Mondta kedvesen.
- Mit? - Lepődött meg Mona és egyből rosszra gondolt.
- Az emlékeid Tokugawáról. Tudni szeretném, hogy mi történt azon a napon. Elolvastam minden minden könyvet, de egyikben sem írták le az igazságot, te viszont ott voltál ás el tudod mondani. Mi a titok? Miért maradtál életben pont te, a bukott istenség? Miért nincs Tokugawa az istenek között felsorolva? Mit tett? - A madár elrepült. - Mutasd meg nekem..
- Arra a napra én sem emlékszem tisztán.. Már nagyon régen volt.. - Félrenézett.
- Hazudsz, kis hölgy. Ám legyen, ha nem akarod nem kell, viszont egy valamit akkor is meg kell mutatnod nekem, hogy megkapd a tárgyamat. Mutasd meg miért akarod összegyűjteni a 12 szent tárgyat.
- Tudni akarod, hogy jóra használom-e az erejét a tárgyaknak?
- Valami olyasmi.. - Vont vállat.- Igazság szerint szeretek kutakodni az emberek emlékeiben, olyan érdekes látni, hogy mások hogyan élnek. Ennyi az egész ^^ . - Megfogta Monami kezét és magához húzta.- Nem fog fájni.
- És ezt most higgyem is el neked..? - Nézett rá unottan.
- Nem kell ha nem akarod. - A homlokát Monamiéhoz nyomta és lehunyta a szemét.
,, - Akkor feltartom őket.
- Mi?! Nem! - Akadt ki Monami.- Nem engedem, így is túl sok sérülésed van, ha most leállsz velük harcolni az az életedbe is kerülhet. Sőt, az is lehet, hogy nem tudsz utánunk jönni időben.. - Majd csak a fejét rázta.- Nem Luka, ne csináld..
- Figyelj csak.. - Tette a két kezét a vállaira.- Vagy egy, vagy mindenki. Egyszer már elvesztettelek a tehetetlenségem miatt, másodszorra nem fogok ebbe a hibába beleesni, most mindent meg fogok tenni azért, hogy te élhess.. - Majd a pillanat hevében és a jelenet még drámaibbá tétele miatt megcsókolta ami mindenkit elég rendesen megdöbbentett, szó szerint mindenkit.- Van, hogy le kell mondanod a saját boldogságodról, hogy a szerettednek jobb legyen. Castiel, vigyázz rá. - Állt fel kissé imbolyogva.- Ha nem véded meg, búcsút mondhatsz azoknak ott a lábaid között, világos?
- Chh! Nem kell kétszer mondani, ez alapvető dolog.. Említeni se kellett volna. - Lehajolt és felvette a lányt.
- Luka.. Luka!
- Igyekezzetek! - Emelte fel a hangját a démon majd elfordult tőlük.- Érjetek ki egyben.
- LUKA! "
Raffael elengedte majd meglepetten nézett a lányra, végül sóhajtott. Összefonta a karjait és komolyan magába merengett. Hol bólogatott hol a fejét rázta és morgott. Mona csak állt és nézte, hogy most mi ütött belé. Az angyal megrázta a fejét majd csípőre tette a kezét és a lányra nézett.
- Rendben van, egy feltétellel odaadom nektek az általam őrzött tárgyat. Veletek megyek én is, szükségetek lesz rám. - Mona elgondolkozott.
- Mintha Riddle mondta volna.. - Mondta halkan majd bólintott.- Legyen. De senkire se mászol rá vagy kasztrállak, megértetted?
- Milyen kegyetlen vagy velem, de legyen.