12.füzet - Nincs cím, eladtam ^^"

Ez az emlék a puzzle egyik darabkája, jegyezzétek meg ezeket a kis részeket mert ezzel kirakhatjátok a múlt történetét. Ám ebben is megmutatom démoni énem, hisz nem mindegyik részben lesznek ilyen "rejtett" emlékek. De azért ne öljetek meg ^^" 

 

 

Hőseink élik az új életüket s próbálnak belerázódni a helyzetbe, senkinek se könnyű a dolog, de mindenki megpróbálja a legtöbbet kihozni magából. Monami számára talán a legkönnyebb a dolog, hisz ott van mellette a támogató bátyja, Kai. Éli régi boldog életét, mintha nem is lett volna az az 1 év míg szellemként lézengett az iskola üres folyosóin. Castiel megbékélt azzal, hogy kutyája beszél s, hogy vannak képességei melyekkel együtt kell élnie, mint például az éles hallás és a jó szimat. Nem igazán kellemes, mikor kireped a dobhártyád mert egy kislány torkaszakadttából üvölt a kirakat előtt mert éppen a szülei nem akarnak megvenni neki egy játékot, a szaglás sem a legjobb, kellemesen sétálgatsz mikor megcsap egy olyan "kellemes" illat mint a szemeteskocsi által szállított dolgok árasztanak. Lysander is próbál hozzászokni a vérhez, bár inkább csak gyors megissza és kiöblíti a száját. Axar és Leo felfedezte a várost és próbálnak úgy viselkedni mint a többiek, persze ez közel sem olyan egyszerű, hisz a lelkek városa fullra más mint az élőké, itt vissza kell fogniuk magukat. Zess, azaz Luka, nem igazán parázta túl a dolgokat, ő egyszerűen szerzett egy lakást majd el van mint a befőtt a spájzban, nem igazán volt problémája leszámítva a suliba lerohanó lányokat akik szegénynek egy perc nyugtot se hagynak.  

Az egyik nap Monami éppen sétált a környéken mikor belebotlott egy ismeretlen fiúba. Momo elesett volna de a fiú megragadta a karját és magához rántotta, olyan gyorsan történt minden, hogy a lánynak reagálási ideje se volt. Pár perccel később a fiú elengedte majd kedvesen mosolygott le rá. 

- Jól vagy? Igazán sajnálom a dolgot, kissé elkalandoztam és nem figyeltem oda. - Ismerte be majd kezet csókolt a lánynak.- A nevem Daitake, de kérlek hívj Dai-nak. És kegyed neve?  

- Ugyan, én megvagyok, kösz. - Majd mikor a fiú kezet csókolt neki elpirult kissé és oldalra pillantott.- Ugyan hol élsz?  Ez nem régimódi kissé..? Mellesleg a nevem Monami.  

- Monami? Milyen szép neved van. - Majd elengedte kezét és kínosan mosolygott.- Régimódi? Bocs! Biztos az miatt a könyv miatt van amit olvastam, bennem maradt.  

- Nem gáz, csak furcsa volt. - Mondta majd elmosolyodott.- Eléggé elvarázsolt figura vagy mit ne mondjak, egy igazi különleges csodabogár!  

- Csodabogár? - Nézett rá értetlenül majd csak nevetett és a kerítésnek támaszkodott, hajába túrt.- Ha már különlegességnél tartunk te sem vagy éppen hétköznapi csajszi, remélem tudod. - Kacsintott rá mire Momo arcán halvány pír jelent meg. 

- Kösz. Tudom, hogy egy UFO vagyok, nem kell megerősíteni benne. - Vigyorgott majd az órájára nézett.- Basszus! Kai seggbe fog rúgni, hogy nem lesz időbe kész a vacsora! Nagyon örültem Dai, remélem még találkozunk párszor! - Intett neki majd elfutott.  

A srác intett neki mosolyogva majd megvárta míg befordul a sarkon, mikor ez megtörtént fejét lehajtott majd csak nevetett. Éjfekete haja az arcba lógott s kitakarta szemét, arcán széles beteg vigyor tátongott.  

- Megtaláltalak~ Meg vagy kicsi cica~ - Majd lassan az ég felé fordította fejét, tekintetéből áradt valami különleges dolog.- Már nem menekülhetsz cicamica! Az enyém leszel!  

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

 

Másnap mindenki ült a saját óráján. Monamiéknak éppen őstörténeti órájuk volt ami azt jelentette, hogy Castiel és Axar kedvükre aludhattak a tanár mondókáján, Monami pedig csak a füzetébe firkálgatott ezt tettetve, hogy szorgosan jegyzetel mint a szőke cicafiú Nathaniel. Lysanderéknek éppen varázslat elmélet volt ahol a tanáruk mindig olyan mint aki pokrócokat eszik reggel, a két fiú próbálta túlélni a dupla órát amin ülni olyan volt mintha megállt volna az idő. Na, de a csengő megsajnálta őket és a segítségükre érkezett küldte hangját. A diákok másodperceken belül ellepték a folyosókat, szinte egy szabad hely sem maradt, végülis most mindenki kint van, hisz ez a nagy szünet. Monami látva a durmoló fiúkat inkább szó nélkül kiment majd célba vette a tetőt mint egyetlen nyugodt helyet. (lenyúlta Nathanieltől a kulcsot és lemásolta) Amikor felment és kinyitotta az ajtót meglepetés fogadta. 

 

 

- Elmaradnak az óráink? - Nézett meglepődött tekintettel az igazgatóhelyetesre akivel összefutott a folyosón reggel miközben a termébe tartott. 

- Igen. Lawaria tanárnő ma egy fontos megbeszélésen vesz részt a varázslati ügyészségen így nem tud bejönni. Kérlek szólj az osztálytársaidnak, hogy hazamehetnek. - Mondta a férfi majd kezét a fiú vállára tette.- Előre is köszönöm. - Azzal ment is tovább a dolgára. 

Zess a hajába túrt majd sóhajtott. - Ezek szerint nekem maradnom kell.. - Majd zsebre tette a kezét és felment a 3. emeletre és benyitott a terembe majd ott meg is állt az ajtóban és az ajtófélfának dőlt karba tett kezekkel. Mindenki csak nézte, hogy Zess mégis mi a fenét csinál. 

- Menjetek haza, ma elmaradnak az órák, mivel az igazgató helyettesnek dolga van így velem üzent. Szedjétek a cuccotokat és nyomás. - Mondta a szokásos komoly hangján majd elállt az ajtóból és az ablakhoz ment majd ugyanúgy az ablakpárkánynak dőlt összefont karokkal. (igen, szokásos beállás)- Aki 10 percen belül nem megy ki, bezárom.  

Erre mindenki gyorsan összepakolt és már sprintelt is el, na jó, a lánysereg egy része megkérdezte a fiút, hogy van-e kedve velük menni de a srác mindenkinek nemet mondott, hogy " dolgom van még, nem véletlen engem kértek arra, hogy küldjek mindenkit haza." Miután a terem üres lett bezárta és az ajtóra ragasztott egy papírt, hogy aki esetleg jönne tudja, hogy üres és, hogy miért. Ezek után úgy döntött keres egy olyan helyet ahol egyedül lehet a gondolataival, kiment az udvarra, lement a próbaterembe, a könyvtárba is járt de neki egyik se felelt meg. Épp ment volna át az épület másik részébe mikor felpillantott a tetőre. Elmosolyodott. - Bingó! - Majd felugrott a tetejére és ott elfeküdt a földön majd csak a kék eget nézte s azt, hogy hogyan vándorolnak a felhők. Talán félóra telhetett el mikor kissé elszundikált. Álmában megjelent egy lány aki a múlt szavait ismételte...  

Hiába, nem tehetek róla.. 

Veled akarok lenni minden áron! 

Kérlek... 

Megkötöm a szerződést veled, vérem véreddé válik s egyek leszünk.. 

Örökre! 

Lassan nyitotta fel a szemét s csak az eget nézte némán. - Az ígéret... Mindenkinek tett egy ígéretet. Kár, hogy nem tudta megtenni... - Majd felfigyelt arra, hogy kinyílt az ajtó. 

 

- Mégis, hogy lehetséges ez?! - Zengett a palota Cleyrina hangjától. Az istennő a főteremben tombolt, semmilyen törékeny tárgy nem élte túl a kezével vagy az erejével való találkozást.- Ő csak egy senkiházi halandó! Egy EGYSZERŰ EMBER!!! 

- Nyugodj már le Cleyrina, azzal, hogy itt dühöngsz még nem fog visszajönni és a karjaiba venni, hogy szobára vigyen.. - Mondta a fiú aki az egyik oszlop mellet támaszkodott és nézte unottan a lány tombolását. 

- Ne húzd te is az agyam! - Üvöltött rá mire a srác sóhajtott majd odament hozzá. Elkapta derekát bal kezével majd magához húzta, jobb kezével megbillentette a lány állát, hogy rá nézzen, egyenesen a szemébe. A lány elpirult majd csak mélyen a fiú szemébe nézett. 

- Ne aggódj.. Hamarosan minden úgy fog alakulni ahogy terveztük, csak türelemmel kell lennünk. Különben is, még csak most kezdődött el a móka, nekünk ki kéne használni ezt a remek helyzetet arra, hogy a dolgokat rendbe rakjuk. - Bűvölte a lányt aki csak bólintott.