14.rész – A múlt sebe 2/2 ~ Meggondolatlan döntés

- Mona.. - Megfogtam a kezét.- Tudtuk, hogy idővel lépni fog, hogy visszavigyen, ez nem a te hibád.

- De azok az ártatlan gyerekek miattam haltak meg. Ha időben észreveszem a szörnyet, akkor ez az egész máshogy alakult volna, akkor meg tudtam volna menteni őket és most élhetnének.. - Elcsuklott a hangja és könnyek gyűltek a szemeibe.- Az én hibám.. - Óvatosan lehúztam magamhoz majd átöltetem és simogatni kezdtem a hátát, illetve a másik kezemmel a könnyeit törölgettem az arcáról.

- Ssh.. Semmi baj.. Nincs semmi baj..

Sokáig sírt a mellkasomon, nehezen tudtam megnyugtatni, de végül elaludt. Én csak feküdtem és simogattam a hátát, a plafont bámultam és azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék Tokugawa előtt járni pár lépéssel, hogy ne találjon meg minket. Komoly problémát jelentett az elhatározása, igazán várhatott volna még pár napot..

A jelen állapotomban esélyem sincs vele harcolni, elérte a célját, hogy ne állhassak ki ellene, ami pedig még rosszabb, most kényszerítheti Monamit arra, hogy vele menjen. És még az emberek mondják a démonokra, hogy milyen gonoszak és szívtelenek.. Akkor Tokugawáwal mi a helyzet, ez így oké? Sóhajtottam.

Ha minden kötél szakad, akkor nem lesz más választásom, le kell vinnem Monamit az Alvilágba, oda Tokugawa nem léphet be. Jelenleg az az egyetlen biztonságos hely számunkra. Persze nem tudom, hogy apám mit fog szólni ehhez az egészhez. Gondolom semmi pozitívat.. Magamra haragítottam egy istenséget aki legszívesebben szőnyeget csinálna belőlem. Büszke lehet az első hercegre. Remek találkozás lesz..~

Másnap Mona már korán felkelt, hogy kicserélje a sebemen lévő kötést. Borzalmas érzés volt arra  kelni, hogy sajog a mellkasom. Miután ellátott felültem amiért alaposan lecseszett, de nem hibáztattam érte, tényleg nagyon rossz ötlet volt, na mindegy. A hátam a falnak támasztottam majd rá néztem és megfogtam a kezét mire meglepődött. Komoly lett az arca és leült az ágyra velem szembe.

- Mit szeretnél?

- Beszélnünk kell a helyzetünkről és a szóba jöhető lehetőségekről. Úgy gondolom, hogy ezt jobb minél előbb tisztázni.

- Igen.. Ha jól értelmezem a dolgokat, akkor te ezt már alaposan átgondoltad, igaz? - Bólintottam. - Nem is te lennél..

- Jobb felkészülni, nem szeretem a váratlan és kellemetlen meglepetéseket. Nos.. - Vettem egy nagy levegőt. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni az ötlet, de nincs más esélyünk.- Ahogy nézem csak két lehetőségünk van. Az első, hogy itt maradunk, de ezzel az a probléma, hogy Tokugawa bármikor ránk találhat, a jelen állapotomban pedig nem vagyok alkalmas a harca, és te sem, vagyis nem engedem, hogy te száll szembe vele. Valamint Tokugawa manipulálhat, hogy vele menj.. Lássuk be, annak az esélye, hogy itt biztonságban vagyunk addig amíg fel nem épülök az elég kevés.

- És mi a második lehetőség?

- Tudom, hogy ki fogsz akadni, de kérlek hallgass végig. - Megfogtam a másik kezét is.- A másik lehetőség az az, hogy lemegyünk az Alivlágba és addig ott maradunk amíg nem jövök rendbe. Oda Tokugawa nem teheti be a lábát, a hely is jobban van védve, ott van az Alvilág királya és temérdek démon és lidérc, Tokugawának esélye se lenne. Továbbá segítséget is tudunk kérni.

- Az imént mondtad, Tokugawa nem teheti be a lábát az Alvilágba, mert istenség.. Talán elfelejtetted, hogy én is istennő vagyok? Én sem mehetek be oda, csak te. - Megrázta a fejét.- Ez nem igazi lehetőség így.

- De beléphetsz. Úgymond „ hozzám tartozol”.. Te is érted, hogy hogy értem. Egy ilyen kötelékkel velem jöhetsz, éppen ezért lenne tökéletes ez a lehetőség. - Mona elgondolkozott majd felnézett rám.

- Szóval arra akarod kérni a III.Démonkirályt, hogy szánjon meg egy istennőt mert a vőlegénye meg akarja őt ölni amiért a fia a szeretője? - Halványan elmosolyodott.- Micsoda őrült helyzetbe kerültünk. Még kimondani is hihetetlen, nem ám felfogni.. - Elmosolyodtam majd az arcára simítottam.

- Valóban az, de én mindent vállalok. Hidd el, apám nem akkora mumus mint amekkorának beállítják. Ha elmagyarázom neki a helyzetünket, akkor minden rendben lesz, segíteni fog nekünk és te is biztonságban leszel. Nem kel  mindennap attól félnünk, hogy az a barom mikor töri ránk az ajtót a gyilkos hajlamaival.

- Mennyire vagy biztos abban, hogy ez sikerülhet?

- Majdnem 100%-ban.

- Rendben, legyen. Menjünk az Alvilágba, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. De most pihenj,  szükséged lesz az erődre, hogy meg tudd nyitni a kaput az Alvilágba.

Bólintottam.- Köszönöm. - Lassan lefeküdtem ő pedig betakart.- Maradj itt, ne menj el sehova.. - Megfogtam a kezét és magamhoz húztam.- Így tudok a legjobban pihenni.. - Suttogtam a fülébe majd átöleltem.

- Na de..

- Rád is rád fér a pihenés. Nem akarok vitatkozni veled. - Morogtam rá mire jobban hozzám bújt, betakartam őt is.- Amint lesz erőm elmegyünk innen, csak addig kell kibírnunk itt.

- Ha a közelünkbe jön biztos, hogy meg fogjuk érezni, több védőfal is körbevesz minket. És ha váratlanul megjelenne.. Meg tudom osztani veled az erőm, úgy is meg tudod nyitni a kaput ha kell.

- Jól van, de most ne ezzel foglalkozz, majd én törődök a gondokkal.

Pár nappal később már sokkal jobb formában voltam, hála Mona igéinek a seb már nem volt olyan vészes, de még így is komoly problémát jelentett és korlátozott egyes mozdulatokban. Borzalmasan zavart, hogy majdnem mindent Monaminak kellett megcsinálni mert én képtelen voltam rá.. Éjjel sokáig nem aludtunk.

- Holnap.. Holnap reggel elmegyünk innen, megnyitom a kaput és az Alvilágba megyünk.

- Szerintem túl korai lenne még, nem vagy olyan formában, hogy megnyisd a kaput. Ha túl sok erőt használsz még ennél is rosszabb állapotba fogsz kerülni, az a seb a mellkasodon nem játék, nagy mázlid van, hogy csak egy része talált el a támadásnak.

- Ne hidd, hogy egy kis vágás majd meg fog ölni, voltak már ennél komolyabb sérüléseim is és még  mindig itt vagyok. Nem lesz semmi baj. Különben is, az Alvilágban gyorsabban fogok gyógyulni, nekem az a természetes helyem. - Felültem mire ő is felkönyökölt.- Így meg fogsz fázni.. - Visszahúztam a vállaira a takarót.

- Luka.. Te megbántad, hogy találkoztunk? Megbántad, hogy mi.. Együtt vagyunk? - Volt valami a hangjában.. Valami amiről nem tudtam megmondani, hogy mi az.

- Ne kérdezz ilyen butaságokat. Nem bántam meg semmit. Te talán igen?

- Nem. - Megrázta a fejét majd felnézett rám.- Viszont sokat eszembe jut, hogy mi lett volna, ha akkor visszamész. Néha elgondolkozok azon, hogy mi lett volna ha egyes helyzetekben máshogy döntök. Tudod.. Szeretnék jól cselekedni, hogy mindenkinek jó legyen, de sose sikerül, valakinek mindig fájdalmat okozok a döntésemmel..

- Ez így természetes. - Az arcára simítottam majd felbillentettem az állát és a szemeibe néztem. - Nem cselekedhetsz csak jól, ez ellent mond a világ törvényeinek. Nincs csak jó és csak rossz.. Tudom, hogy hatalmas szíved van és ezt fáj elfogadnod, de néha magadra kell gondolnod, vagy a döntéseidben el fogsz veszni és boldogtalan leszel egy életen át. Mindenki dönthet, ne akarsz mások helyett jól cselekedni.

- Luka..

- Hagyd, hogy én döntsek helyetted. Hagyd, hogy megvédhesselek. Ne akarj minden terhet egyedül cipelni, támaszkodj rám. Egy csapat vagyunk. - Rá mosolyogtam. - Együtt megoldjuk, bármi is legyen a baj. ''

Azon az estén pecsételtem meg a visszafordíthatatlan következményeket. Gondolnom kellett volna arra is, hogy mi van, ha az árjáró világban fog Tokugawa ránk támadni. Nem volt ostoba, ő is tudta, hogy az Alvilágba fogom vinni Monamit ahova nem ér el a keze.. Óvatlan voltam és naiv.

Erősen szorongattam a nyakamban függő nyakláncot, a fogaim összeszorítottam, a tekintetem komoly lett. Szinte remegtem a dühtől. Az én hibán döntéseim miatt került a kezei közé, végig az ő kezére játszottam, pedig meg akartam védeni Monamit. Miattam tudta magával vinni és..

- Luka..? Minden rendben? - Alyn hangja vissza zökkentett a valóságba. Elengedtem a nyakláncot majd felnéztem rá. Ártatlan és nagy szemekkel nézett rám, láttam, hogy aggódik. Biztos érdekes festettem az imént.

- Csak elkalandoztak kicsit a gondolataim, ne haragudj. Lehet, hogy párszor még elő fog fordulni. Tudod túlságosan is sok időm van gondolkozni, ez pedig nem a legjobb dolog számomra. Ha ilyen van, inkább hagyj, rendben?

- Rendben.. - Leült az előttem lévő gömbre.- Mond csak.. Ki az a Tokugawa? Az előbb az ő nevét morogtad. Egy régi ellenfeled? - Meglepődtem majd sóhajtottam.

- Mondhatjuk úgy is.. Tudod ez egy nagyon hosszú történet ami több ezer éve történt. - Alyn szemei felcsillantak.

- Meséld el. És hiába mondod, hogy nem, nem foglak békén hagyni. Valld be, dög unalom egész nap csak lenni ebben a fullasztó csendben. Biztos izgalmas a történet és  legalább te is kibeszélhetnéd magadból a problémáidat.  Mindketten jól fogunk járni.

- Biztos vagy benne? Ez elég korhatáros, nem való ilyen kislányoknak. Még a végén rosszat fogsz álmodni és nyavalyogni fogsz nekem.. Ahhoz pedig sem kedvem sem türelmem nincs. Nem szeretem a kölyköket..

- Hé! Kikérem magamnak, nem vagyok gyerek! Nem nőhet mindenki akkora gyökérré mint egyesek! - Mutatott rám.

- Hogy mit mondtál..? - Néztem rá mérgesen.- Jobb lenne ha a kerti törpék nyugton maradnának vagy fel lesznek rúgva a francba..!

~ Korhatáros rész következik mely a nyugalom megzavarására képes. Elnézésüket kérjük ~

Tokugawa.:

- Szóval te állítottad fel azt az idegesítő falat. Mégis mit gondoltál? Azt hitted, hogy egy olyan gyenge akadály majd meg fog állítani? Kicsit okosabbnak gondoltam a démonkirály fiát. De ami jobban idegesített... - Monamira néztem. Az arcán tisztán kirajzolódott, hogy mennyire aggódik azért a mocskos démonért.

- Luka! - Letérdelt mellé. Dühös lettem, hogy még az én jelenlétemben is csak ő rá gondol. Undorom ettől az egésztől..

- Te meg mégis mit képzelsz magadról?! - A démon átkarolta majd védelmezően felemelte a kardját. - Nézzenek oda..

- Eszedbe se jusson..

- Mert különben mit csinálsz? Lennél olyan ostoba, hogy egy ilyen sérüléssel szembeszállsz velem? - Elvigyorodtam.- Én lennék a legboldogabb ha így döntenél, hidd el hatalmas örömöt nyújtana ha addig kínozhatnálak amíg élsz!

- Luka, ne foglalkozz vele, csak fel akar húzni..

- Ssh.. Biztos roppant idegesítő azzal a tudattal élni, hogy a neked szánt nő gyűlöl és egy másik férfit választott helyetted akinek oda is adta magát. - Elmosolyodott- De sajnálatos módon nem tudok rajtad segíteni, remélem azért nagy nehezen megemészted majd. - Ez volt az utolsó csepp. Jobban ráfogtam a kardom markoltatára. A tekintetem parázslott a dühtől, éreztem ahogy az adrenalin elönti a testem és minden porcikám azt kívánja, hogy fürödjek a vérében.

- Megdöglesz! - Felé indultam.

Szólítalak ősi szent szavakkal, megidézlek a feneketlen sötétségből.

Előhívlak az öröklét szövetéből a szerződés szerint, mire vérünkkel esküdtünk.

Jöjj hát elő a kénköves lángokból, hogy véred áldozd az enyém mellett!

Mutasd meg erőd sötét uradnak és szegődj mellém!

Éledjen ujjá hatalmad! Izzon fel szemedben a láng!

Szárnyalj, s dühöngj..

Ébredjen az erőd, s váljék lángokká tested, hogy legyőzd ellenfeled!

Felelj hívásomra Szörnyek Királya! Salamander!

Már majdnem ott voltam mikor villámok csaptak a földbe és vettek körbe. Pillanatok alatt sötét lett és egy sárkány jelent meg felettem. Milyen idegesítő probléma.. Egy ilyen gyenge gyíkot küldeni ellenem, hogy eliszkolhasson. Mikor hallottam Mona igéjét rájuk néztem.

- Ne hidd, hogy nyertél.. - Mondtam. Ahogy elnéztem a férfi arcát tudott szájról olvasni.

A sárkány rám támadt. Elég sokáig tartott mire teljesen lerendeztem azt a dögöt. Az egész területet vér borította, rengeteg sebet ejtettem rajta, de így sem halt meg, eltűnt mint a kámfor. Eltettem a kardom majd vetettem magamra egy pillantást. Úsztam a vérben és a ruhám is szakadt volt.

- Uram! - Rohant felém a segítőm.- Megsérült?

- Nem.. - Mondtam majd sóhajtottam és felé fordultam.- Találtál valami használhatót vagy feleslegesen jöttünk ide? - A fiú megrázta a fejét.

- Sajnálom, de nem találtam semmit, valószínűleg direkt eltüntetett mindent.

- Értem. Ez esetben menjünk vissza, rosszul vagyok, hogy egy ilyen undorító teremtmény vére borít be. - A fiú megnyitotta a kaput.- Jut eszembe.. Érezted, hogy merre mennek?

- Észak felé. - Bólintottam majd átmentem a kapunk vele együtt.

Amint visszaértem a palotába elmentem lefürdeni. Miután megtisztítottam magam felöltöztem és leültem az ágyamra. Gondterhelten sóhajtottam egyet majd a vázában lévő rózsákra néztem. Mindegyik gyönyörű vörösben tündökölt, ezek voltak a legszebb virágok a kertben. Ezek voltak Monami kedvenc virágai..

Az a nő.. Túl sokat képzel magáról. Komolyan elhiszi azt az ostobaságot, hogy majd boldogan élhet egy olyan fattyúval mint az a démon? Súlyos következményekkel fog járni, hogy megszökött előlem az esküvő napján.. Ha visszahozom meg kell tanítanom neki, hogy hogyan is viselkedik egy engedelmes asszony, ami pedig azt a démont illeti.. Jobb lesz a Ryuren felkészül lelkileg a fia halálára mert kizárt dolog, hogy élve megússza ezt az esetet.

Bekopogtak az ajtón. Meglepetten felnéztem majd felkeltem és az ajtóhoz mentem, kinyitottam. Meglepetésemre egy angyal volt, egy küldött.

- Üzenetet hoztam az úrtól. - Mondta majd felém nyújtotta a tekercset.- Mielőbbi válaszát várja az uralkodó. - Kinyitottam a tekercset majd elolvastam. Elmosolyodtam és eltettem, megsimogattam a lány fejét.- Rendben, hamarosan megírom a válaszom. Köszönöm.

Elmosolyodott.- Várjam meg az üzenetet?

- Megvárhatod. - Hamar megírtam a válaszom majd odaadtam az angyalnak aki megköszönte és elment. A kapott tekercsre néztem.

Ezzel mégis min a célja az uralkodónak? Abból csak probléma születne ha megpróbálnám átlépni a határokat, a végén még háborúhoz fog vezetni amire egyáltalán nincs szükségem. Én csak az asszonyom akarom visszakapni, ennyi az egész. Bár ha jobban belegondolok...

Leküldtem a segítőmet a halandók világába, hogy keresse meg Monamit és az a dögöt és jelenti, ha energia változást érez. A szobám közepén lévő kis szökőkútból figyeltem a lent lévő eseményeket, hála a vízisten igéjének amit azért kértem, hogy megkereshessem Monamit. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hasznos lehet egy kis víz. Amint megkaptam a jelentést felöltöztem és eltettem a fegyverem majd megnyitottam egy kaput.

Amint belépnek a kapun belesétálnak a csapdámba. Okos gondolat volt, hogy elvidd őt az Alvilágba, kár, hogy nem csináltad kicsit óvatosabban a dolgokat. Mondjuk egy olyan sebben lehetetlen egy mellék kaput megnyitni ami kikerüli a fő utakat. Elmosolyodtam beléptem a kapuba.

- Monami végre az enyém lesz.