15.füzet – Vörös hold, 2.fázis : Vér áztatta pókfonál

Miután alaposan besötétített az egész házban és felállított egy erős védőburkot bement a fiú szobájába. Bezárta az ajtót, el is reteszelte, hogy ne tudjon kimenni, bár egy tomboló vérfarkasnak nem nagy akadály pár bútor és egy fa ajtó. Castiel csak nyöszörgött az ágyon, levette már a dzsekijét és a pólóját, csak a fekete trikója volt rajta, lehetett látni, hogy mennyire erőteljesen izzad, mellkasa nagyokat emelkedett, csak zihált, haja szanaszét hevert a párnán, kezei kissé remegtek. Leo odaült mellé, figyelte, hogy mennyire viseli meg a testét. Castiel ránézett segélykérően, de Leonardó nem tudott mit csinálni vele. 

- Ne aggódj.. Nem lesz baj, itt vagyok és figyellek, segítek az átváltozásban... Viszont a fájdalmadon nem tudok segíteni, nincs mágia mely enyhíteni tudná, viszont egy idő után már meg sem érzed és utána már gyorsan fog történni.- Csapott hozzá egy bíztató mosolyt. 

- Önmagam maradok? - Kérdezte kétségbeesetten majd felszisszent, szemeit összeszorította. 

- Nem biztos, de ne aggódj. Csak pihenj, lélegezz... Orron be szájon ki, próbálj megnyugodni és ellazulni, ürítsd ki a fejed, ne gondolj semmire. Én minden másról gondoskodom, a te dolgod, most a pihenés.- Castiel bólintott majd azt tette amit Leo mondott neki.  

Lassan kezdett megnyugodni teste, bár eléggé nehéz volt neki, hisz ereiben forrt a vére, magas láza lett, a szobában átlagos volt a hőmérséklet, de ő vacogott majd kis idő múlva meg meg akart sülni. Haja befeketedett és megrövidült, körmei megnőttek, karmokká kezdtek változni, a lepedőbe markolt de szépen lassan elengedte mert keze ahogy szőrösödött úgy kezdett átváltozni egy nagy manccsá. Már majdnem teljesen szőrös volt mikor Leo mágiával levette róla a farmert, hogy az lehetőleg ne szakadjon szét az átváltozás során, ám az alsójához hozzá se mert nyúlni, még mágiával sem. Ebben a fázisban jó ideig elidőzött, vagy  1 órán keresztül csak nőtt a bundája, majd hirtelen felpattantak a fiú szemei és ordítani kezdett. Szabad füllel is lehetett hallani ahogy csontjai ropognak és vándorolnak a testében, ahogy kezdett alakja egy farkasához hasonlítani a ropogások erősödtek. Leonardo simogatta a hátát, a karjait. 

- Erős vagy nem lesz semmi baj, csak koncentrálj. Már majdnem befejezted, már nem fordulhatsz vissza. 

Castiel csak üvöltött mozdulatlanul feküdt az ágyon, mégis úgy tűnt mintha rángatózna. 1 óra keserves szenvedés után már majdnem teljesen átváltozott, az utolsó fázis maradt hátra, az ingerek. Még mindig nem látott és hallott semmit, szagokat se érzett. Leonárdó folyamatosan beszélt hozzá, sejtette, hogy ez is jó ideig el fog tartani, ez az ami majd eldönti milyen képességei is lesznek. Hirtelen felpattantak a szemei és felkapta a fejét, füleit mozgatta, majd mélyet szippantott a levegőből és egy fintor jelent meg a pofáján. ''Büdös van''. Leonardo elmosolyodott majd megpaskolta a fejét. 

- Beszélni tudsz kutyuli? Vagy ez nem adatott meg neked? - Nézett rá kíváncsian. 

Castiel kitátotta száját de csak köhécselt és öklendezett, morgott egy sort majd fejét a párnák közé dugta. Megrázta a fejét. ''Nem megy'' Leo megsimogatta a hátát. Castiel csak morgolódott majd újabb köhécselés után valamit kezdett mortyogni, de még nem volt teljesen érthető, amolyan morgás és szó keveréke. A fiú csak figyelt, hogy sikerül-e neki a beszéld majd arra lett figyelmes, hogy a majd 2 méter magas és  durván 3 méter hosszú farkas felül az ágyban és rá néz. 

- Mégis csak megy. - Próbált mosolyogni de inkább csak egy kissé csunyácska vicsorgás jött össze belőle, mondjuk nem is lehetett mást várni egy farkastól. Hangja kissé torzabb volt az eredetinél, meg talán egy fokkal mélyebb is. 

- Szuper. És hogy érzed magad Castiel?  

- Furcsán... Szédülök, valahogy nem merek lábra állni, még az ülés is eléggé megerőltető. - Mondta majd újra elfeküdt, a tükre felé nézett és mikor meglátta micsoda hatalmas fekete farkas vált belőle meglepődött, pofája két oldalán egy-egy vörös csík húzódott, valamint lompos farka vége is vörös volt.- Hm.. Egészen szuper farkas lettem, nem? - Leo értetlenül nézte majd bólintott.  

Castiel le csúszott lassan az ágyon majd a lábra állassal próbálkozott nagyban. Először az első két mancsára támaszkodott majd a hátsókat is kinyújtotta, lábai kissé remegtek de megtartották a testét, bólintott majd lépni akart és bukott egy szép nagyot, orrával még a szőnyeget is felgyűrte, az tele is ment porral amitől tüsszögni kezdett. Leonardo csak nevetett mire Castiel morcosan nézett rá és rámorgott. Leo intett neki, hogy bocsi és próbálta elfojtani mosolyát. Újra próbálkozott. - Egyik mancsot a másik után, 1,2,3,4.... 1,2,3,4.... 1,2,3,4,...- Járt a fejében majd csak kisebb totyogásokat csinált. Viszont pár percre rá már kissé magabiztosabban lépkedett körbe-körbe a szobában mint valami körhinta. Mikor elszédült a nagy körözgetésben leült és csak Leot nézte. 

- Egyészen aranyos kis dög lettél mit ne mondjak. 

- Dög? Csak ez a sexy dög meg ne harapjon.. - Mondta majd az ajtó felé fordult.- Menjünk a nappaliba, ott jobban tudok mászkálni, itt pici a hely, alig férek el..  

- Hm.. Rendben van.. - Azzal eltávolította a torlaszt az ajtóból és kiengedte. Castiel kiment majd élvezte a hűvösebb levegőt ami a nappaliban uralkodott.- De csak óvatosan.. - Majd inkább minden törékeny dologrra igét mondott. 

Castiel mászkált jobbra balra. Mindent hallott, látása mégjobb és élesebb lett ami tetszett neki hisz olyat láthat amit emberi alakban nem, ha meg átlag lenne végképp. A szimata is kitűnő lett, minden illatott, szagot érzett. Egy idő után elterült a kanapé előtt. Kissé elfáradt az átváltozásban, meg nem kis erőbe telik egy ekkora testet mozgatni.  

- Hé, ne  lustulj! Nem akarod kipróbálni az.... Új képességeidet? Igazán kíváncsi lennék, mire vagy képes, és mit érsz el ekkora erővel. Csak gondolj bele... Arra jön egy lidérc, esetleg egy komolyabb szintű démon, aki mondjuk rátámad az általad kiszemelt lányra. Az az ijedt fej, amit akkor mutat mikor éppen szorongatod a torkát s kileheli utolsó lélegzetét ajkain... 

- Valahogy eltaláltad. Most túl fáradt vagyok hozzá, hogy ilyen trükköket csináljak, majd legközelebb.. - Morogta majd lehunyta szemeit. 

- Legközelebb megint csak teliholdkor tudsz átváltozni, és elárulom, hogy az is eléggé meg fog viselni. Most kell mindent megtudni, ne akard, hogy meglepetésként érjenek a dolgok mert lehet, hogy rosszul fognak elsülni.  

- Hm... - Majd gondolkozni kezdett. Mindenféle az észébe jutott majd felállt és biccentett.- Rendben van, lássuk miket tudok. De te takarítasz ha rumli lesz. - Mondta majd a hátsó ajtó felé indult ami egyenest a kerthez vezetett. Leo beleegyezően bólintott majd előre ment, hogy kinyissa neki az ajtót, bár eszébe jutott, hogy nem fog kiférni a kutyuli.  

 

Zess ment elől, nem szólt semmit, az egész út alatt a földet nézte, mintha valamin egyfolytában pörögne 100%-on az agya. Monami többször szólt hozzá, de nem kapott választ, miután negyedszerre se válaszolt neki Zess feladta és ő is csak némán baktatott. A lány kissé lemaradt a loholó férfitől akinek ez szinte fel sem tűnt. Monami megállt a park előtt. Egy kislányon akadt meg a szeme aki egyedül sírdogált egy padon, ruhája koszos volt és látszott, hogy lehorzsolta térdét, valamint több kisebb seb is volt rajta. Mo-nak megesett rajta a szíve és odament a kislányhoz és lehajolt hozzá. 

- Minden rendben? Segítsek? - Kérdezte kedvesen mire a kislány felnézett rá, aranyos kis arca koszos volt, szemei könnyesek voltak és kissé vörösek a sok sírástól. 

- Néni... - Kezdett sírni mire letérdelt elé, elővett a zsebéből egy zsepit majd felitatta a lány könnyeit. 

- Ugyan, ugyan, nem szabad itatni az egerek, oksi? Elvesztetted a szüleidet ? - Erre a kislány csak hallgatott, csak jobban sírt. Csak értetlen pillantásokat vetett a lányra majd ahogy megsimogatta a fejét belelátott az emlékeibe mely gyors képsorozatba pergett le a szeme előtt. Mikor ezt meglátta megdöbbent, mégjobban segíteni akart a picike lánynak aki teljesen elveszett.- Semmi baj... Csshh~ - Simogatta a fejét, a lány hozzábújt. Egészen addig babusgatta amíg meg nem jelent egy fiú aki odarohant. 

- Yako! Yako! Már mindenhol kerestelek! - Majd mikor látta a helyzetet megnyugodott, megkönnyebbülten sóhajtott.- Köszönöm, hogy vigyázott rá.  

- Hogy? - Nézett fel rá Monami majd elmosolyodott.- Ugyan, ez csak természetes. Ő a húgod?  

- Igen, az egyetlen testvérem. Gondolom... Elmesélte, hogy miért van itt.. 

- Igen. De ne aggódj, most sikerült elaludnia.. Jobb lenne ha picit jobban figyelnél rá, inkább vidd el a családi veszekedések és konfliktusok elől, egy ilyen pici lélek könnyen meg tud sérülni, és lehet, hogy ezek a sebek sose fognak eltűnni a lelkéről.  

- Rendben van, köszönöm szépen. - Hajolt meg majd a karját tartotta, hogy átveszi a Monamitól a kislányt. Felállt majd átadta neki, a fiú megköszönte még egyszer majd távozott a húgával együtt. Mo elmosolyodott majd kirázta a hideg,  érezte, hogy valaki áll a háta mögött. Lassan hátrafordult majd Zess rideg tekintetével találkozott. 

- Moooo..naaaa..miiii.... - Húzta el nevét, hangja mély volt, kissé hörgős, lehetett hallani, hogy most nagyon pipa.  

A lány csak nagy szemekkel pislogott fel rá, ijedten elmosolyodott.- Mégis mit csinálsz itt egyedül? Nem úgy volt, hogy hazakísérlek?  

- Mondtam, hogy lassíts de te még csak válaszra se méltattál, teljesen belegabalyodtál a gondolataidba... különben is, segítettem egy kislánynak.- Öltötte ki rá a nyelvét mire Zess kicsit sem vágott együtt érző és éppen barátságos pofát. 

- Akkor is, szólj hangosabban vagy valami. Ami meg azt illeti legyél tisztelet tudóbb, idősebb vagyok nálad! - Morogta le majd egy szép hosszú veszekedésbe kezdtek amit egy ismeretlen lény üvöltése szakított félbe. Monami összerezzent, körbenézett, hogy vajon melyik irányból jöhetett ez a hang. 

- M-Mi volt ez?  

- Egy olyan lény akivel nem lenne szerencsés találkoznod.. Menjünk, minél előbb hazaérsz annál jobb. - Azzal megfogta kezét szorosan majd elindult húzva maga mögött/mellett a lányt.  

Monami meglepődött, de a végén elmosolyodott és nem szólt érte, csak ment mellette engedelmesen. Az út nagy része csendben telt, nem igazán volt közös témájuk, vagy ilyesmi. A lány többször megijedt a hangok miatt, mindig egyre közelebb húzódott Zesshez, nem volt az a mindentől megijedek fajta, de a démonok és lidércek üvöltései igen csak vérfagyasztóak voltak. Zess elmosolyodott, továbbra is fogta a kezét, nem szólt semmit, de tekintete mindent elmondott. '' Vigyázok rád, ne félj.'' Így mentek egészen addig amíg az utolsó utcához nem értek, az utában sötét volt, a lámpák nem világítottak. 

- Ez nem jó.. - Jegyezte meg a férfi majd lenézett a fehérhajú Mo-ra aki csak állt és meredten nézett a sötétbe. Nyelt egy nagyot majd felnézett rá. 

- Nem azt mondtad, hogy a sötétben...?  

- Amíg mellettem maradsz nem lesz baj. Ne engedd el a kezem, rendben? - A lány bólintott majd elindultak.  

Az árnyak szó szerint mozogtak, néha még ezt is lehetett látni, hogy egy-egy vörös tekintet figyeli őket ahogy elhaladnak előtte. Kirázta a hideg. Néha úgy volt vele, hogy elengedi Zesst és visszarohan a lámpa alá a fénybe, ám a fiú szorosan fogta a kezét, nem engedte, jobban magához húzta. Bal kezével fogta a kezét, jobb kezével meg átkarolta a derekát oldalról, így mentek egymás mellet lassan. A fiú érezte, hogy Monami szíve majd kiugrik a helyéről, érezte remegő lélegzetét, reszkető lépéseit. Mikor átértek az utcán újra világított utcán haladtak, a nyomasztó érzés elmúlt, a kíváncsi, vágyakozó tekintetek eltűntek. Ennek ellenére továbbra sem engedte el Zess a lány, Monaminak sem állt szándékában elengedni a férfit és kissé eltávolodni tőle. Viszont egy idő után feltűnt neki, hogy kezük éppen a fiú micsodájához közel van. Mo arca hirtelen pipacs vörös lett majd kikapta kezét a férfiéból és arrébb ugrott mire csak értetlen pillantásokat kapott. 

- Monami? 

- S-Semmi baj, csak kicsit melegem lett... Ennyi. - Mondta majd elkapta a tekintetét. Arca vörösben úszott, szíve megint hevesen vert, úgy zakatolt mint egy gyorsvonat. Zess nem igazán értette, hogy mi a helyzet, inkább csak sóhajtott. 

- Megértem, hogy kellemetlenül érzed magad, de nézd el nekem, a nap már majdnem lement, muszáj valahogy meg kell védenem amíg nem érsz haza teljesen. Ha jól tudom már csak 5 perc, annyit még csak kibírsz velem, nem? - Mosolygott rá kicsit keserűen. 

- Kibírom nem az a baj.. - Mondta majd megfogta a kezét, csak a földet nézte. - Nem az a baj, hogy nem akarom, vagy nem tudom fogni a kezed..- Szólalt meg a belső énje majd csak ment mellette tovább. A maradék pár háztömb mellet kínos csendben mentek végig. Mikor odaértek Kai már az ajtóban állt az ajtófélfának dőlve. 

- Akkor holnap találkozunk. Ne hagyd el a házat, rendben? - Engedte el a kezét majd felé fordult.  

- Rendben van, nem fogom. Tudod amiket hallottam az úton, meg az a utca.. Köszönöm kihagyom a démonok, lidércek és egyéb sötét csúszómászó lények társaságát. Ne aggódj annyit értem. - Mosolyodott el majd intett neki és odafutott Kai-hoz aki megsimogatta a fejét, intett másik kezével Zessnek majd becsukta az ajtót. 

Zess még egy ideig az utcán állt majd zsebre tette a kezét és elindult a saját dolgára. - Lehet tényleg túlzásba viszem, a bátyja vigyáz majd rá... - Azzal felnézett a holdra. Érezte, hogy felütötték a fejüket a középszintű démonok így ő eltűnt. 

Kai már mindent elintézett. A redőnyök le voltak engedve a földszinten és még a sötétítők is be voltak húzva, a bejárati ajtó és a terasz ajtó  is be volt zárva és mágiával le volt védve ami igen csak meglepte Monamit. A bátyja felé fordult aki éppen a konyhában terített meg maguknak a vacsorához, fülyörészett és dúdolgatott felváltva.  

- Mond, hogy sikerült mágiával lezárni az ajtókat? Úgy tudom, hogy sima ember nem képes.. - Állt meg mögötte majd csak kérdően tekintett rá mire ő letette a tányérokat az asztalra. 

-Pontosan, átlagos emberek nem képesek erre, de talán elfelejtetted, hogy én nem vagyok ember? - Nézett rá majd közelebb lépett hozzá.- Meg aztán mit aggódsz? A lényeg, hogy minden le van zárva, semmilyen lény nem tud bejönni, ez az elsődleges cél. 

- Igen de.. - Erre megrázta a fejét, leült.- Olyan sok dolog kimegy mostanában a fejemből..  

- Megesik. Nos akkor elmondom megint. Én egy elemi mágus vagyok aki szabadon fel tudja használni a 4 ősi elemet (víz, tűz, föld, levegő) védekezésként és támadásként, valamint hatalmamban állnak az alap mágiák melyeket még a suliban tanítottak a vének. Így már dereng húgi? - Szedett a tányérjára majd leült.- De szerintem ez nem a legtökéletesebb téma a vacsorához, szóval szedj és beszélgessünk másról. - Jelent meg nagy vigyor az arcán. 

- Másról mi? Ha te ilyeneket mondasz tudni akarsz valamit. Mit akarsz kihúzni belőlem? - Szedte ő is tele tányérját majd nekiállt a vacsorájának amíg meleg volt.  

- Hm.. Lássuk csak. - Gondolkozott el.-   Ki az a férfi akivel jöttél, ha jól láttam az ablakból éppen fogtátok egymás kezét. Nos~ Mióta vagytok együtt? Csókolóztatok már? És.. És szűz vagy még húgocskám?! Mond, hogy igen! Monami te még fiatal vagy ahhoz, hogy egy ilyen  alak megrontson vagy ilyenek...!!!! - Kezdte el a szokásos kérdezősködést és aggódást mint egy anya és egy apa összegyúrva.  

- He?! Semmi sincs köztünk! Ne képzelj bele mindent egy sima kézfogásba, túlzásokba esel! - Majd sóhajtott és evett tovább kissé vörösen.- Csak féltem és megfogtam a kezét, meg átjöttünk egy sötét utcán, védőburkot állított fel, hogy ne legyen bajom ennyi, csak elkísért, hogy ne essen bajom.. Zess amúgy sem az a fajta aki csak úgy leáll minden csajjal.  

- Értem, akkor megnyugodtam, de továbbra is figyelni fogom, hogy mit csináltok. Nem igazán szeretném, hogy ha csak arra használna, utána meg eldobjon mint egy használt zsepit. - Mondta és tovább evett. 

Monami nem mondott semmit. - Ez sem éppen a legjobb téma a vacsorához.. - Jegyezte meg magának majd a vacsora többi része csendben telt. Kai az evés végeztével elpakolt majd tesójára hagyta a mosogatást, ő addig elment lefürdeni, hisz előbb megvan vele mint kedvenc tesója. Mo elmosogatott majd arra lett figyelmes, hogy tesója üvölt a fürdőből. Kidugta fejét az ajtón, hogy mit akar már megint. 

- Nincs, nem is volt, nem is lesz! - Kiálltott fel neki majd meglátta egy szál ágyéktakaró kis türcsiben, szeme ott ragadt testén ami igazság szerint nem illene, hisz a testvére, de azért valljuk be, ki tud ellenállni egy szuper sexy testnek? Senki, még ő se. 

- Csak annyit mondtam, hogy mehetsz fürdeni én végeztem, addig menj amíg még jó meleg van ott bent mert utána eléggé kellemetlen ha fázol. - Mondta majd a hajába túrt és feltűnt neki, hogy Monami csak vörös arccal pislog fel rá.- Mi van? Talán szeretnél valamit?  

- Nem semmit. Mindjárt megyek. - Mondta majd vissza ment  a konyhába és megmosta arcát.  

Kai vállat vont majd a szobájába ment. Felvett egy melegítőt és egy trikót majd bevágódott a párnáira majd videojátékozni kezdett, kizárta a külvilágot teljesen. Mo kb. 10 percre rá ment fel az emeletre és zárkózott be a fürdőbe ahol legalább 30 percig időzött. Dolga végeztével magára csavart egy törülközőt és a szobájába ment. Felöltözött majd az ágyára dőlt és csak a plafont nézte. Valahogy nem tudott nyugton maradni, rossz előérzete volt ami folyton mardosta, minden porcikája menni akart, de esze azt súgta maradjon nyugton és ne merjen kimenni az ajtón, a kapun kívül. Az oldalára fordult, befelé a fal felé, lehunyta szemeit és mégis próbált nyugton maradni. - Nem mehetek ki, képtelen vagyok megvédeni magam... Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy egy középszintű démonnal elbánjak.-  Majd lassacskán sikerült álomba merülnie.  

- Segítség! Segítség! Valaki segítsen! Bátyó! Néni! Valaki! - Sírdogált a kislány a parkban. 

- Yoko~ Nem kell félned nem lesz baj, majd mi vigyázunk rád a testvéred helyett. Mi majd gondodat viseljük, szépen elaltatunk~ - Vigyorogtak rá a lények majd nekiestek mire a lány felsikított. Ekkor Monami felül. Nyelt egyet, egy izzadság csepp gördült végig az arcán.  

- Látomás? Vagy talán álom? - Erre megrázta a fejét. - Csak is látomás lehetett, éreztem mindent.. Ha viszont az volt. - Nézett fel majd felugrott.  

Belebújt a cipőjébe és magára kapott egy kardigánt majd elhúzta a sötétítőt és kinyitotta az ablakot. Le nézett és azt méregette milyen magasan is lehet majd az ablakkal szemben lévő fát vette célpontnak. Felállt az ablakba majd erősen elrugaszkodott és átugrott a fa egy vastagabb ágára. 

- Akkor rajta! - Azzal egy másik ágra ugrott és egyenest kiugrott a járdára. A sikeres landolás után futni kezdett, medálja égett a nyakában ezzel is aktiválva védelmét. 

 

~~~~~~~~~~ 

 

Félórával később már berohant a park bejáratán. Minden teljesen más volt hisz a hold vörös színben világított meg mindent, csak néha-néha takarta el egy pici időre egy felhő. Monami meg sem állt, egészen addig rohant amíg el nem érte azt a helyet amit látott. Már kezdett lihegni majd mikor odaért teljesen ledöbbent, hogy nincs ott semmi. 

- L-Lehetetlen... Itt kellene lennie.. - Nézett körbe hitetlenkedve majd csak egy kacajt hallott. Egy alak jelent meg előtte, épp akkor lépett ki a fák közül. Egy magas férfi akinek hosszú sötétzöld haja és vörös szemi voltak, a szája szélét nyalta. 

- Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen bedőlsz neki. De mindegy is, legalább nem kellet nagyon megerőltetnem magam. - Vigyorodott el, hegyes fogai kissé kitüremkedtek szájából. Mo hátralépett egyet. 

- Egy középszintű démon...? - Kérdezte bizonytalanul, bár inkább saját magától, hogy mivel is találta szemben magát. 

- Talált szívem! Nos, te is tudod, hogy ki vagyok, én is tudom, hogy ki vagy~ Akkor ismerkedjünk meg kicsit közelebbről! - Azzal elé indult majd Monami  felé irányított egy nagy adag ragadós pókhálófonalat. A lány egy pillanatra ledermedt majd előre nyújtotta két kezét. 

- Megidézlek, Szent hármas! - Azzal egy citromsárga háromszög alakú pajzs jelent meg előtte mely elhárította a sok fonalat.  

Ezzel egy időben a város egy távoli pontján Zess felekapta a fejét, szemei tágra nyíltak a meglepettségtől és az aggodalomtól. Azonnal elindult. Amelyik démon vagy lidérc az útjába került azt könnyű szerrel megölte vagy kikerülte, hogy minél gyorsabban oda tudjon érni.  

- Monami! - Rohant egyre gyorsabban, minél előbb ott akart lenni, hogy megvédhesse. Eközben Monami és a pókfonalas srác tovább “harcolt” ám mivel Mona ereje még nem ébredt fel nem volt olyan erős és a srác könnyen észrevette, hogy mik a gyengepontjai. Elvigyorodott majd mellette hegyes fémtűskék jelentek meg melyek úgy 30 cm hosszúak lehettek, mind Monami felé mutatott. 

- Imádok játszani az ilyen aranyos lányokkal, de nem akarom most húzni az időt, még a végén lecsapnak a kezemről, vagy jön egy lovag aki megment majd.. Nos... - Lendítette a kezét felé mire a tüskék elindult nagy sebességgel. 

- Monami tűnj onnan! - Visszhangzott Zess kiáltása mely kétségbeesett volt, túl messze volt még tőle. A lény felé pillantott és ez kizökkentette, a tüskék vagy áthatoltak rajta vagy pedig belefúródtak a testébe.  

- ?! - Kerekedtek ki a lány szemei, vért köpött majd teste tehetetlenül a földre zuhant, hacsak lihegett, vöröslő vére hamar megfestette a földet, pár percen belül már vértócsában hevert. Zess agya elborult, előrántotta a kardját majd a démonnak esett aki rögtön menekülőre akarta futni, de nem éppen jött össze neki. Amikor elkapta a fiút alaposan lerendezte majd Monamihoz rohant, letérdelt mellé, karjaiba vette. 

- Monami! Monami! - Rázta meg, hangja aggódó volt, néha néha megremegett. 

- Zess....- Nyúlt fel felé véres kezével, a fiú megfogta kezét majd saját arcára tette, érezte, hogy milyen hideg is a lány keze.  

- Ostoba, mondtam, hogy ne gyere ki.. - Jobban magához húzta. Monami tátogott valamit, de torkán nem jöttek ki hangok mire Zess szemei kikerekedtek.- Tarts ki még egy kicsit, hallod? Csak rám figyelj. Monami. - Semmi reakció.- Monami? MONAMI!!