17.rész – Bátrak és bolyhosok előre!

Hael ötletének köszönhetően gyorsabban haladt a csipet csapat mint Raffael módszerével. Persze ennek az volt a hátránya, hogy nem szívhatták kedvükre egymás vérét, mert különben a sárkány pördül egyet és mindenki gyorstalpaló repülőleckét kap Haeltől szuvenírnek. Riddle Mona mellé költözött, ők a sárkány hátának legtávolabbi pontján csücsültek. A férfi kivételen segítő szándékkal közeledett a nő felé. Az elsőfélóra csendben telt kettejük közt. Mona felhúzott lábakkal ült és bámult lefelé a tájra. Eközben a mellette pihenő férfi levette kalapját és hagyta, hogy szőke hajába belekapjon a szél s vigye mindenfelé ami tetszett neki mert nem gyakran volt ilyen élményben része a munkájából kifolyólag. A lány oldalát elkezdte fúrni a kíváncsiság, hogy a szőke herceg vajon miért telepedett mellé és mi okból ilyen csendes, hisz nem szokott ő ennyire kulturáltan viselkedni.

- Miért vagy itt? - Hallatszott egy nyers és lényegre térő kérdés mire Riddle kellemes mosolya szélesebb lett amitől aranyosabbnak tűnt az arca. Egészen szerethetőnek.. Talán..

- Azért kedves, hogy megmentsük a Démonkirályt, Luka Crosszeriát. A gazdámat. - Válaszolta könnyedén mire Monaminak majdnem leesett az álla a helyéről. Csak is egy dolog jutott az eszébe: Ki vagy te és ki fojtotta vízbe az igazi Riddle Rose Undertaker-t?

- Te is tudod nagyon jól, hogy nem így értettem. Miért ültél ide? Mit szeretnél tőlem..? - Ezekre a kérdésekre még szélesebb mosolyt kapott majd a férfi felé fordította a fejét, de nem válaszolt. Monából előbújt a durcás kislány.- Irritál ez a bárgyú mosolyod. Te valamit tervezel megint..

- Milyen gonosz vagy. Én szépen csendben itt élvezem a sárkány által keltett szelet és gyönyörködök a tájban, erre te azzal vádolsz, hogy készülök valamire. Ilyennek ismersz?

- Naná!

- Kegyetlen vagy.. - Motyogta majd sóhajtott és két kezét hátra tette majd azokra támaszkodva sóhajtott egyet.- Ez nem igaz, csak jól kiismertél. Mondjuk azt neked sosem volt nehéz. Őszinte leszek. Beszélgetni jöttem ide. Mikor kijöttetek Hael-al a külön kis privát beszélgetésetekből, már akkor láttam rajtad, hogy valami nem stimmel veled. Mégis mit mondott neked a fickó ami ennyire lelombozta a kedvedet?

- Elmondta az igazat.

- Mivel kapcsolatban?

- Mindennel kapcsolatban. Az úttal, az ereklyékkel, a szertartással, Luka helyzetével, a megmentésével és az esélyekkel. Nem kényeztetett valami sok kellemes információval. - Jobban magához ölelte a lábait.- Nagyon félek, hogy nem fog sikerülni, de igyekszem nem ilyen negatív dolgokkal tömni a fejem, mert attól csak sokkal rosszabb lesz.. Viszont nem tudok másra gondolni és ez elkeserít. Egyszerűen.. Félek.

- Örülök, hogy ezt ilyen nyíltan és őszintén elmondtad nekem. Nos.. Luka is hasonló helyzetben volt mikor te úgy döntöttél azon a napon, hogy feláldozod az erőd érte. Emlékszem milyen sokáig tartott összekaparnom a depresszióból. Majdnem egy évig tartott mire rendesen összeszedte magát és képes volt úgy viselkedni mint egy uralkodó és tanácstag, mondjuk az öreg eléggé erősen fogta a pokol szárait is addig. Meg is voltam lepve, hogy ennyi erő lakozik abban a papusban.

- Te most Eragonról beszélsz..? - Kérdezte nagyra nyílt szemekkel döbbenten. Mikor a szöszke bólintott majdnem elvesztette az egyensúlyát és lezúgott a mélybe. Kissé megrázta a fejét, hogy rendben legyenek benne a dolgok.- Értem én, hogy sajátos az önkifejezésed, de hogy ennyire..? Most megleptél. Remélem a kastélyban nem így emlegeted, mert lehet, hogy egyszer ágyékon térdel. - A férfi elvigyorodott.

- Áh, ugyan! Sose bántana, hisz tartozik nekem.

- Tartozik? Ezt hogy érted?

- Az most mellékvágány. Ha befejeztük a mostani beszélgetésünk, akkor majd később, egy másik beszélgetős alkalommal talán elmesélem neked a nagy, kolosszális titkot amiről senki se tud, csak a papus meg én. Rendben?

- Aaaha... - Nyújtotta el a szót majd vett egy mély levegőt.- De akkor is te neked kell folytatni. Éppen Luka sötét korszakáról meséltél ami.. AZ után történt.

- Ja, igen! A depressziós korszaka után elkezdet járni a tanácskozásokra ahol aktívan részt vett és sikerült megszilárdítaniuk a rendszert, mert ugye akkor az még nagyon új volt. Mikor nagyjából stabil volt újra elment a kastélyodhoz ahol megállt az idő. Újra és újra átgondolta a dolgokat és mindig egy eredmény jött ki, hogy ő tehet az egészről. Aztán Eragon úgy döntött, hogy lezárja a kastélyt, hogy Luka ne ostorozza magát tovább. - Hirtelen megfogta a kalapját nehogy elfújja a szél.- Elkezdtek telni az évek és Luka a szokottabbnál is ridegebben kezdett viselkedni másokkal szemben, ez mellett pedig vas kezekkel irányította a poklot, igazi démoni uralkodó lett addig a napig amíg meg nem ütötte a fülét egy előle eltitkolt hír. Jungo és az öreg megpróbálta eltitkolni, hogy a lelked újjászületett. Gondolhatod hogyan reagált rá. Jungo azóta fél tőle, ha nem is fél, igyekszik nem felbosszantani.

- Mit művelt Luka?

- Annyira elöntötte a düh, hogy Jungot majdnem megölte, és az öreget is alaposan helyben hagyta. Akkor csillapodott le, amikor elmondtam neki az igazat, hogy élsz és a jelek szerint te vagy az, hogy idővel az emberi mivoltod eltűnik és a régi leszel. Csak is ekkor tért észhez. Persze megbánta a mit tett, de sose kért bocsánatot tőlük azért, mert a háta mögött akarták elintézni a dolgot. Ez az időszak is kemény volt. Állandóan lehetett érezni a feszültséget ha ezek hárman egy légtérbe kerültek és ez ahhoz vezetett, hogy Luka nem tudott mindenre 1000%-osan odafigyelni ahogy eddig tette. Elmúlt a tökéletesség. Mikor úgy döntött, hogy átmegy az emberek világába megnézni téged, akkor ideiglenesen Eragonra bízta az Alvilágot. A lények érezték, hogy az őket visszatartó erő megváltozott és megkeresték a rést rajta. Akkor történt meg az addigi legnagyobb katasztrófa.

- Kiszabadultak a lények és ellepték az Élők világát. Igen, tudom. Aznap volt a tűzeset, akkor rekedt az emberi testem abban a gimiben, mert nem tudtam kijutni. Ha belegondolok mennyire borzalmas volt ott várakozni Castielre és Lysanderre, hogy segítsenek nekem. Kész örökkévalóságnak tűnik az egész.

- Na igen. A következő csapás Lukának, hogy megállt a lelked felett az idő mert az emberi tested eltemették és a lelked oda láncolódott az iskolához. Luka sokáig csesztette az öreget a történtek miatt aki menekülő útként végül elküldte érted Axart és Leonardo-t. De mint tudjuk az is katasztrófa lett, mint minden eddigi.

- Valahogy borzalmas a karmánk.. - Sóhajtott Monami. (Véletlen sem az író egy szadista-démoni nőszemély, neeeem >.>)   

- Ja. De ezzel nem tudunk mit csinálni. Túléljük ezt is mint mindent eddig.Nem? - Villantott felé egy kedves mosolyt ami tényleg mélyről jött, őszinte volt. Mona szja is lassan halvány mosolyra húzott.

- Milyen igaz. - Vett egy nagy levegőt. A körülötte lebegő negatív aura kicsit engedett a beszélgetésnek hála, sokkal jobban érezte magát a lány is. Riddle nyújtózott majd elfeküdt és az eget bámulta.

- Mi lesz akkor, ha sikerül megmentenünk Lukát? Minden happy end lesz?

- Ismerve a csodálatos szerencsénket nem hiszem. Maximum ideiglenesen lenne nyugi. Mint mindig. Bár, ki tudja. Nekünk nincs beleszólásunk ezekbe a dolgokba, te is tudod nagyon jól. Majd alakulnak a dolgok.. De.. - A kezébe vette a medálját.- Ha már Luka mellett lehetek, akkor nekem édes mindegy, hogy az apokalipszis melyik formája próbál megijeszteni. Ha ő mellettem van, akkor nem félek semmitől. - Ahogy nézte a saját medálját, eszébe jutott az a gyönyörű este amikor a keresztet Lukának adta, hogy megvédje őt Tokugawától. A szöszke rá pillantott majd lehunyta a szemeit.

- Milyen aranyos. - Jegyezte meg halkan, mégis hallhatóan, de Monami nem reagált rá semmit.

- Köszönöm. - Mondta hosszú percek elteltével.

- Micsodát? - Kérdezett vissza meglepetten. Úgy viselkedett, mintha ezt a szót sose lehetne hallani a nőtől, ami nagyon-nagyon távol állt az igazságtól.

- Hogy tudtam veled beszélni ezekről a dolgokról. Tudod miután visszatértek az emlékeim és megtudtam, hogy Luka a dimenzióban maradt teljesen összetörtem és senki se állt velem szóba, hogy ”kíméljen”. Eragon semmit se mondott nekem azzal kapcsolatban, hogy mi volt azután, hogy segítettem Lukánk. Jungo egyenesen kerülte a témát, ahogy mások, Eragon meg mindig kitalált valamit, hogy miért nem aktuális az a téma. De most, hogy elmesélted nekem, jobban megértem Lukát. Így visszagondolva, annyira gyerekes voltam és olyan sokszor bántottam meg őt, persze nem is tudtam róla, de akkor is. Gonosz és kegyetlen dolgokat vágtam a fejéhez amikor ő túlságosan is aggodalmaskodó volt. - Sóhajtott.- Pedig ő csak vigyázni akart rám, mint mindig, nehogy valami hülyeséget csináljak mint általában.

- Monami.. - Nézett rá döbbenten Riddle majd felül és hirtelen felindulásból átkarolta és magához húzta.- Ne rágd magad azokon a dolgokon amik már megtörténtek. Nem tudod őket megváltoztatni, és más sem képes rá. Nem tudhattad akkor, hogy mi a helyzet, senki se mondta el neked, nehogy felzaklasson és az erős robbanásként törjön felszínre. Luka is tisztában volt ezzel. Lehet, hogy pillanatnyilag szíven ütötte a dolog, de legbelül tudta, hogy szeretitek egymást, és bizonyítékként ott van a sok emléketek. Feleslegesen ostorozod magad.

- Riddle... - A lány hangja vékony és sírós volt, elcsuklott ahogy kimondta a férfi nevét. Riddle a szabad kezével magához ölelte és finoman simogatta a hátát.

- Nincs semmi baj. Azóta úgysem sírtad ki magad, mióta elindult és sok minden törtét. Nincs ebben semmi szégyellni való. Mi mind itt itt vagyunk és támogatunk téged mindenben. Ha úgy érzed, hogy szükséged van arra, hogy valakivel megoszd a fájdalmaid, akkor itt vagyunk. Nem kell mindent egyedül cipelned. - A hangja mély és kellemes volt, akár a bársony. Halkan beszélt hozzá, a szavai mint őszinték és érzelem dúsak voltak amire most Monaminak nagy szüksége volt.   

 

* * * * * * * * * 

 

Monami aludt pár órát amíg le nem szálltak. Ez idő alatt Riddle felvázolta a többieknek a helyzetet Monamival kapcsolatban, hogy nehogy félreértések legyenek a későbbiekben. Nem akart a szöszi ezüsttálcán vacsora lenni luka asztalán csak is azért, mert kicsit megvigasztalta a nőt. Haelt lerendezte a kis kedvencét, majd gyalog elindultak a következő angyal rejtekhelyének irányába. Talán négy kilométert sétálhattak, mikor egy igazán kísértetfilmbe illő, kopasz fákból álló erdőnek a bejáratához értek ahol egyetlen, ramaty állapotban lévő tábla próbált nem összedőlni a rajta álló alig olvasható szöveggel.

- ,, Idegen, ki belépsz vedd elő bátorságod, mert zsebedben bújó félelmed hamar veszted okozza.” Úgy látom Exyn humorérzéke még mindig megvan. - Mondta Hael sóhajtva, majd le pillantott a karjára fonódott Raffaelre aki szinte reszketett.

- Muszáj nekünk ezen átmenni? Tudom, hogy merő szórakozás ez Exyn számára, de akkor is! A kurva pókjai állandóan a frászt hozzák rám! - Rinyált mire Hael egy laza mozdulattal leütötte.

- Hol a francban hagytad el a férfiasságod?! Szedd össze magad idióta!!

- Olyanok mint a rossz házasok.. - Jegyezte meg Castiel mire mindenki egyetértően bólintott.

- Annyira jól szórakoznak, kár lenne félbeszakítani őket. - Mondta Lys mire mindenki megint bólintott. A helyzet teljesen olyan volt, mintha a kis csapat egy előadáson vendég lenne, és a két angyal csinálná a komédiát amihez tökéletesen értenek. Bemutatják a házas élet minden cukorfalatját.

- Halljuk ám!! - Förmedt rájuk a két civakodó férfi egyszerre ami még mulatságosabbá tette a jelenetet. Ekkor az erdő felől jeges fuvallat érkezett mely pillanatok alatt elfújta a körülöttük lebegő jókedved. Castiel ekkor megváltozott. Axar rögtön megragadta a karját.

- Még korai, nem telt el a szükséges idő. Fogd vissza.. - Mondta neki komolyan. Mindenki rájuk figyelt. A farkas megfeszült és összeszorította a fogait, vicsorgott. Látszott rajta, hogy erősen küzd a benne lévő lény ellen, de elég rendesen vesztésre áll az irányításért folyó harcban. A szemszíne folyamatosan változott a grafit szürke és az izzó vörös között.

- A francba... - Szűrte a szavakat a fogai közt egy egészen földöntúli hangon. A beszéd és a morgás keveréke borzalmas katyvasz volt. Axar a szabad kezével elhessegette a többieket.

- Menjetek hátrébb és ha lehet, akkor forduljatok el. Ez intim pillanat egy farkas számára..

- Miért pont most..? - Kérdezte döbbenten és kissé aggódva Lysander mire Hael mellé lépett.

- Mert Exyn imádja a bundásokat. Kényszeríti, hogy a másik formájában jelenjen meg előtte.