2.évad - 2.rész - Érzések

Az idő lassan telt a palotában, pedig nagy volt a fejetlenség a Lelkek városában és a az Alvilágban. A négy nemes tovább marakodott a pokolban, a tanács meg próbált békebírót játszani köztük, csak ez éppen nem jött össze. Én ez időm nagyrészét egyedül töltöttem a könyvtárban jópár vaskos könyv társaságában, hogy keressek valami megoldást a helyzetre, legalább is arra, hogy hogyan tudom megnyitni az elveszett kapukat. Minden olyan könyvet elolvastam amelyben megemlíthették a dolgokat, vagy kapcsolódik picit hozzá, de ennek semmio értelme nem volt. Egyik könyv mutogatott a másikra pedig mindegyikben csak zagyvaságok sokasága tömörödött össze a lapokon. Az elpazarolt órák és napok össz eredménye egyenlő volt a nagy 0-ával... 

   Ma körbeosontam miújság van a fekete könyvtárral de még a lejárati ajtóig sem jutottam mert az épület azon részét pont miattam őrzik szigorúan... Eragon nagyon nem szeretné, hogy én lemenjek oda és ez nekem nem igazán tetszett.. Vajon mit rejteget előlem? Mivel az őrök visszakísértek a főterembe nem volt mit tenni, elindultam egy unatkozom túrára a kastélyban, hátha látok valami érdekeset ami leköt majd egy kicsit. Végül a cseresznyefánál kötöttem ki az udvarban. Egy ideig csak álltam alatta majd leülem a töbébe és a hátam nekidöntöttem a fa törzsének. Némán néztem a lehulló szirmokat miközben élveztem ahogy a lágy szellő simogatja az arcom. Bárcsak te is látnád ezt Luka... Lehunytam a szemem.

- Csak így egyedül? - Lépett ide Castiel halvány mosollyal az arcán amit aztán hamar el is rejtett amint leült mellém a fűbe. - Jobban érzed már magad ? 

- Persze, ne aggódj miattam annyit, Castiel.. - Mosolyodtam el majd sóhajtottam.- Különben is az, az aggodalmaskodás nem a te műfajod farkaskoma..

- Csak azért kérdeztem meg mert hallottam Eragontól, hogy mi történt a tanácsteremben.. - Morgott.

- Pff, pletykás vénember.. - Fordítottam el a fejem.

- Azt is mondta, hogy napok óta a könyvtárban gubbasztasz körbevéve magad könyvekkel, na meg, hogy ma le akartál menni abba a fekete könyvtárba vagy hova.. Figyelned kéne magadra, még gyenge vagy..

- Nincs időm pihenni.. Megoldást kell találnom a helyzetre.. Meg akarom találni Lukát minél előbb.. - Mondtam makacs hangon majd összefontam a karjaim a mellem alatt és kiöltöttem Castielre a nyelvem.- Szóval felőlem fejre is állhatsz, ahhor sem fogok pihenni.. Majd pihenek ha már találtam valami használható információt.

- Akkor meg pont azért nem fogsz pihenni! - Csattant fel mérgesen majd sóhajtott.- Szóval semmink sincs még...

- Nincs.. Csak pár utalást találtam, de azoknak sem volt túl sok értelme.. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak. A használható könyvek lent vannak a fekete könyvtárban, de persze oda semmilyen módon sem tudok lejutni mert Ergaon erről is gondolkodott.. - Morogtam sértődötten.- Pedig ha megtalálnám Lukát azzal minden probléma megoldódna, és nem kellene éjjel nappal rohangálnia mint pók a falon..

- És akkor most mi lesz vele? 

- . . . Fogalmam sincs.. És ez a baj..

- Az szar ügy.. - Motyogta majd megsimogatta a fejemet.- De ettől még nem kellene lógatnod ilyen látványosan a fejedet... Egész nap a savanyú képedet kell néztem és a folyton könnyes szemeid..

- Te aztán tudod hogyan kell megvígasztalni egy lányt -.-

- Ha azt akarod, hogy vegvígasztaljon valaki, akkor menj és keresd meg Lysandert! Tudod, jól, hogy nem vagyok a szavak embere, a kedvességbe meg belehalok.. Nem fogok itt lelkizni neked mert se zsepim, le energiám nincs hozzád.. - Húzta el a kezét majd nyújtózott és kiterült a füvön.- Figyelj.. Kérdezhetek valamit? 

- Az előző szavaid alapján azt kellene mondanom, hogy nem, de el kell fogadnom a tényt, hogy egy tudatlan tuskó vagy, így kérdezz..

- Chh... - Felnézett az égre.- Tudod.. Nem akarok visszamenni az emberek világába, nem akarom a régi életemet élni tovább.. Az a hely nagyon rossz.. - Elhallgatott kicsit majd vett egy nagy levegőt és lehunyta a szemeit.- Nincs rá valami mód, hogy maradjak..? Azt se bánom ha agyon dolgoztattok, csak ne kelljen visszamennem.. 

- Castiel.. - Néztem rá meglepetten majd elmosolyodtam.- Ne aggódj ilyenek miatt. Majd ha odaérünk úgy is el fog dőlni, hogy mi lesz veled és Lysanderrel.. Ne akarj ennyire előre menni.

- De..

- Nincs de. Ha mindig a jövővel vagy a múlttal foglalkozol akkor el fog veszni a jelened, Eragon mindig ezt mondta nekem.

- Aha.. Lysander biztos jól eltudna vele beszélgetni az eféle elvont dolgokról.. 

Elnevettem magam.- Amúgy meg.. Axar keresett, azt mondta, hogy menj a 3.emeleti edzőterembe.

- Már megint? Úgyse fog semmit se csinálni..

- Sose tudod meg, ha nem mész oda.

- Csak is azért megyek fel mert meguntalak.. - Jelentette ki majd felpattant és elindult, ám pár lépéssel később megállt és félig visszafordult felém.- Ha látná, hogy sírsz akkor nem örülne, szóval mosolyogj a kedvéért.. - Aztán ment tovább.

Meglepetten ültem egyhelyben majd halvány mosoly ült ki az arcomra. Még a végén kiderül, hogy a zord orsnak van egy érző szíve valahol. 

 

 

Rettenetesen éreztem magam. Mindenem fájt.. Ennél is furcsább volt, hogy nem igazán tudtam érzékelni a körülöttem lévő dolgokat. Lassan kinyitottam a szemem és feltűnt a nagy sötétség körülöttem, csak pár fénygömb világított a nagy semmiben.

 - Mi a...? -Kerekedtek ki a szemeim, nem akartam elhinni, hogy erre a helyre kerültem.- A köztes világ?!

Hosszú ideje vagyok már egymagam. Nincs itt semmi. Szó szerint a semmiben élek már vagy 2000 éve. Egy lélek se jár erre. Unalmas egy hely. Sötétség honol, amerre a szem ellát és csak pár fénygömb világít itt-ott a nagy semmiben. Hirtelen megpillantottam valakit. Megdörgöltem, a szemeim hátha álmodok bár az lehetetlen, mivel egy halott ember már nem álmodik. Kissé félve lebegtem közelebb az alakhoz. Egy férfi volt az.

Megpróbáltam talpra állni, de ez kész lehetetlenség volt, mert ebben a "világban" nem volt semmi szilárd a gömbökön kívül. A hajamba túrva a fejem fogtam, rettentően fájt és ráadásként még rohadtúl szédültem is. Ezt mind annak a két idiótának köszönhetem.. Csak találjam meg őket, abban nem lesz köszönetük.

 - Ezt nem hiszem el... - Morogtam magamnak mikor érzékeltem valaki más jelenlétét. Felemeltem a fejem és megpillantottam egy kislányt.

Hirtelen életjelet adott magáról, mire még kíváncsibb lettem rá, hogy ki ő. Fekete haja volt és szürke szeme, de ami a legfeltűnőbb volt, hogy vonzotta az ember tekintetét. Egy kis ideig kíváncsian farkasszemet néztünk majd meguntam és megszólaltam.

-Ki vagy te?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.. - Valaszoltam kissé morcosan és harapósan, nem volt kedvem a barátkozashoz. Vettem egy nagy levegőt majd kijújtam. - Ne haragudj, de nem találsz jó kedvemben...

- Tuskó. – állapítottam meg hangosan, majd felemelkedtem. Szép lassan elkezdtem távolodni tőle. Az ember 2000 év után egyszer fog ki valakit a semmi közepén erre az is egy tapló paraszt. Kösz, de ebből nem kérek. Inkább kóborlok tovább magányosan.

- Csak azt ne mond, hogy megijesztettelek, kislány. -Néztem utána összefont karokkal majd sóhajtottam és felültem az egyik világító gömbre. Úgy érzem magam mint egy rossz könyvszereplő.

Erre megtorpantam. Jól halottam, hogy le kislányozott?! – Hogy mit mondtál? – fordultam felé villámló szemekkel, majd elkezdtem közeledni felé.

- Igen. Talán nem hallottad elég jó? -Néztem rá kérdően. - A kisasszony talán jobban tetszene, kölyök?

Kész. Vége. – Kölyök?! – kérdeztem felháborodottan. – Még is ki vagy te, hogy ilyen nagyra tartod magad? – kérdeztem. Bár szerintem a hangomon el se érte.

- Az Alvilág királya, Luka Crosszeria.. Talán van valami problémád ezzel, kölyök? - Vontam fel a szemöldököm kérdőm majd csak farkasszemet néztem vele.

Na, már csak egy démon hiányzott. Eggyel több ok, hogy elkerüljem nagy ívben. Inkább nem válaszoltam neki, csak az orom alatt dünnyögve fejezetem ki a véleményem róla és hátat fordítva neki ismét útnak indultam. Még csak az hiányozna, hogy szembeszálljak egy démonnal. 

- Hogy kerültél ide? -Tettem fel a kérdést, teljesen ártatlanul és minden hátsószándék nélkül. Alaposan tanulmányoztam a külsejét, és rájöttem, hogy valahol már láttam.

- Nem mindegy az neked? Hiszen én csak egy kölyök vagyok. – kérdeztem halkan háttal neki. Nem volt szimpatikus. Nagyon nem. És a nem szimpatikus embereket el kell kerülni. Ez az én filozófiám.

- Végül is.. Mellesleg.. Nem unatkozol egy kcisit? - Feküdtem el a gömbön és a kezeim a tarkóm alá tettem.

Rátapintott a lényegre. – Ugyan mit érdekel téged az, hogy érzem magam. Volt időm hozzászokni. Majdnem 2000 évem. – motyogtam lehajtott fejjel.

- Akkor te vagy az, az elveszett lány aki lezuhant a Lelkek városából..

Felkaptam a fejem. – Honnan tudsz róla? – fordultam hátra hirtelen és minden bátorságom összeszedve a szemébe néztem.

- Emlékszel a tanácsra igaz? Biztos láttál, csak hosszabb hajjal. - Néztem rá fél szemmel.- Sokat kerestelek az embereimmel, akárcsak az angyalok és a végrehajtók.

Megdöbbentem. Tényleg kerestek? Engem? Azt hittem nem hiányzok senkinek. Elvégre én csak egy egyszerű lélek vagyok.

Csak néztem rá. Valahogy Monami jutott eszembe róla. Felültem majd lehajtott fejjel görnyedtem előre. Az utolsó amire emlékszem az a kétségbeesett tekintete és a sírós hangja amivel a nevem kiáltja.

Felnéztem rá. A fejét lehajtotta és most valahogy nem olyan erős kisugárzása volt. Olyan bánatos volt. Ha az előbb nem láttam volna, hogy milyen magabiztos, akkor nem nézném ki belőle, hogy ő az Alvilág királya.

Némán ültem. Zavart a helyzetem, nem is kicsit. Itt rekedtem a semmi közepén ahonnan nincs kiút, és csak egy kölyök van itt rajtam kívül... Igazán bíztató.. A francba már!

Elgondolkodva nézetem az arcát, ami az egyik percben még mélabús volt, aztán elgondolkodó majd végül dühös. Mondhatjuk úgy, hogy minden az arcára volt írva. Atán jött a következő érzelem, amitől teljesen megijedtem. Gyorsan iszkoltam az egyik gömb mögé és csak onnan mertem kikukucskálni.

Mikor felnéztem és észrevettem, hogy elbujt meglepődtem. - Mi az?

Félelmetes ~ - mondtam halkan, majd visszabújtam a lámpa mögé. Most már tényleg elhiszem, hogy az Alvilág királya.

- Ne legyél már ilyen nyuszi, az ember az eszét eldobja..

- Néztél már tükörbe? – kérdeztem tőle lapos pillantásokat küldve felé. – Na meg aztán miért kéne bíznom benned?

- .... Nem öltelek meg az első pillanatban amint kinyitottam a szemem.. -Mondtam fa pofával majd ásítottam és hegyes fogaim jól láthatóvá váltak.

- Ugye tudod, hogy ettől nem érzem magam jobban? – kérdeztem fancsali arcot vágva. Miért büntettek odaát, ó miért?

- Mindegy, majd megszokod, hogy itt vagyok, innen úgyse tudok elmenni, legalább is egyenlőre úgy néz ki..

- Fergeteges. – jegyeztem meg és megforgattam a szemem. Nagyszerű a nagy semmi közepén össze vagyok, zárva ezzel a taplóval lehet már ennél is rosszabb? Ja, hát persze. Megehet. Tudom, hogy társaságot kívántam, de nem ilyenre gondoltam. Hogy fogom én ezt kibírni?

- Nem találkoztál egy szőke és egy fekete hajú sráccal esetleg? A fekete srácon tábornoki ruha van és köpeny, a másik meg egy sima ingben van.

- Ha találkoztam volna, akkor nem a társaságodban tölteném az időt. Meg aztán ember fia nem jár erre. – válaszoltam, de a biztonság kedvéért a helyemen maradtam.

- Valószínűleg az én hátam mögött lennél, ha itt lennének.

- Miért ők még nálad is rosszabbak?

- Azért vagyok itt, mert az a két barom... – Ökölbe szorítottam a kezem. - Mindegy.. A lényeg, hogy olyan személyre akarták rátenni a kezüket akire nem kellett volna..

Érdeklődve figyeltem, majd én is felültem a gömbre és onnan lógattam le a lábam. – Biztos nagyon fontos lehetett számodra. – jegyeztem meg halkan lehajtott fejjel.

- Csak nem épp úgy váltunk el, ahogy kellett volna..

- Szomorú, ha valaki elveszt olyat, aki fontos számára.

- Másodszorra történt meg, és tehetetlen voltam, de legalább ő most él, és nem a karjaimban halt meg... - Jegyeztem meg halkan majd oldalra fordítottam a fejem. Úgy érzem ez az egyetlen pozítívum a dologban.. 

- Úgy tűnik, Fortuna nagyon nem kedvel. – jegyeztem meg.

- Egyszer találkoztam vele, akkor is csak köszöntem neki.. Szóval nem mondanám, hogy rossz viszonyban vagyunk.

- Tényleg?  Nekem nem úgy tűnik. Bár ki tudja, lehet, hogy csak a sors szívat. – Hajtottam hátra a fejem és a semmibe néztem. Lábamat előre- hátra lóbáltam a gömbről. 

- Ki tudja..

Ráhagytam. Nem mintha én tudnám. Hisz én csak egy egyszerű lélek vagyok, aki volt olyan balszerencsés, hogy itt ragadt. Még is… Olyan furcsa ennyi idő után valakivel beszélgetni. Még ha az illető egy tapló is.

Csak néztem rá, valahogy furcsa volt. - Baj van?

Kicsit megriadtam a hangjától. Nagyon elmerültem a gondolataimban. – Nem nincs. – ráztam meg a fejem.

- Ja persze.. Nekem meg van két nagy fülem és pamacs a seggem és én vagyuk a húsvéti nyúl.. - Mondtam unott a arccal.

Erre elmosolyodtam. Még a végén kiderül, hogy tud rendes is lenni. – Nincs semmi bajom. – ismételtem meg kicsit meggyőzőbben.

- Hát rendben, ahogy akarod..

Sóhajtottam. – Milyen a kinti világ? – kérdeztem hirtelen.

- Melyikre gondolsz..?

- Az élők világára. Az ég még mindig gyönyörű kék, felhővel teli? A fű még mindig zöld? – kérdeztem nosztalgiázva. – Az emberek még mindig úgy élik a mindennapjaikat, hogy nem veszik észre a körülöttük lévő csodákat?

- Azóta az emberek sokkal mocskosabbak... Nem hiszem, hogy látni szeretnéd..

- Értem. – hajtottam le a fejem. 

- Unalmas lesz így.. Nincs itt semmi ezeken a gömbökön kívül?

- Ha lenne, szerinted itt tölteném veled az időm? 2000 éve vagyok már itt és eddig még semmi érdekesett nem láttam itt.

- És mire jók ezek a gömbök? Csak világításra? - Löktem meg az egyiket és arrébb ment. 

- Hát én eddig bármit csináltam velük nem mutattak más funkciót. Egyébként egy idő után hozzá lehet szokni, hogy nincs itt semmi. Nekem úgy kb. 100 évembe telt.

- Sokalom... - Elkaptam egy gömböt. Vizsgálgattam jó ideig majd elengedtem volna, de hangokat hallottam belőle. - Ezek beszélnek?

- Meglepetten néztem a gömböt, majd közelebb mentem. – Jééé tényleg ez beszél. 2000 éve alatt nem tapasztaltam még ilyet.

 

- Ez a hang... - Hallgatóztam. Sokáig csak összemosódott zaj volt, aztán ismerős hangokat hallottam. Kikerekedtek a szemeim és ledöbbentem. - Monami?!

Na ilyet se tapasztaltam még. – néztem elgondolkozva a gömböt, majd körbe lebegtem, de semmi furcsát nem találtam benne. Ez is olyan volt, mint a többi.

- Mond, hogy te is hallottad.. Hallottad, ugye?

- Igen, halottam. – bólintottam. – Már csak a kép hiányozna és olyan lenne, mint egy tv. – jegyeztem meg.

- Hm... Biztos azt is lehet..

- Mi lenne, ha megcsinálnád? – néztem fel rá.

- Hogyan..? Sose láttam még ilyeneket.. - Forgattam a kezemben majd addig szenvedtem vele amíg mérgemben belerúgtam és lett képe. - Ezek erőszak hatására bármit megcsinálnak.. 

- Biztos, hogy nem tv szerelő vagy te? – néztem rá gyanúsan.

Felé mutattam a karmaim. - Szerinted ezek a kezek a karmokkal arra valók....?

Figyelj a látszat néha csal. – vontam vállat, majd a gömbre szegeztem tekintetem.

Rátettem a kezem és erősen Monamira koncentráltam, a gömb végül őt mutatta. A kertben volt, az alatt a cseresznyefa alatt ahol mi mindig ültünk, ami folyton virágzik.

- Monami... -Suttogtam alig hallható hangon. Figyeltem mit csinál, majd megjelent mellette Castiel.

- Jobban érzed már magad ? 

- Persze, ne aggódj miattam annyit, Castiel.. Különben is az, az aggodalmaskodás nem a te műfajod farkaskoma..

- Csak azért kérdeztem meg mert hallottam Eragontól, hogy mi történt a tanácsteremben.. 

- Pff, pletykás vénember.. 

- Azt is mondta, hogy napok óta a könyvtárban gubbasztasz körbevéve magad könyvekkel, na meg, hogy ma le akartál menni abba a fekete könyvtárba vagy hova.. Figyelned kéne magadra, még gyenge vagy..

- Nincs időm pihenni.. Megoldást kell találnom a helyzetre.. Meg akarom találni Lukát minél előbb.. Szóval felőlem fejre is állhatsz, ahhor sem fogok pihenni.. Majd pihenek ha már találtam valami használható információt. - Valahogy savanyú érzés fogott el ahogy rájuk néztem.

Ő az akit kétszer is elvesztettél? – Kérdeztem tőle. – Monami.- Ismételtem meg a nevét. – Szép név és ő is szép.

- Ő akart a legjobban megkeresni téged.. Néztem őket, ám mikor láttam mit csinál Castiel azt hittem átnyúlok a gömbön és megfojtom. 

Szinte láttam a gondolatait, ahogy megfolytja a vöröst 3x. – Ugye tudod, hogy azzal nem érsz el semmit, ha képzeletben fojtogatod? Csináltál volna inkább Voodoo babát azzal talán többre mész. – Mondtam, miközben ülve lebegni kezdtem és a gömböt néztem. Érdekes volt újra látni a kinti világok egyikét.

- Castiel.. -Morogtam majd csak ültem az egyik gömbön és unott, savanyú arccal néztem őket.

- Hát igen savanyú a szőlő. – Jegyeztem meg.

- Pofa be ..

- Csak az igazságot mondom. – Jegyeztem meg halkan.

- Nem érdekel, akkor is meg fogom fojtani..

- Én aztán nem állok az utadba. Nincs kedvem még egyszer meghalni. De gondolod, ő örülni fog neki? – böktem a fehér hajú lányra. – Mert úgy látom nincs ellenére, hogy a közelében van a vöri, amit meg is értek. Talán még nekem is bejönne, ha újra élnék.

- Mire akarsz kilyukadni? - Néztem rá morcosan. - Azt mondod kölcsönös?

- Nos, én nem látok bele a fejébe. – vontam vállat. Hagy maradjon csak kétségek között. Még mindig utálom.

- Te vagy a lány, nő, ti értetek ehhez...

- Valóban. – bólintottam. – Kíváncsi vagy a véleményemre? –kérdeztem gonoszan mosolyogva.

 

Köszönet Kogler Adrinak aki elvállta Akane szerepét a történetben. Mondjuk először nem így képzeltem el a karaktert, de kis idő múltán megbarátkoztam a karakterrel és Luka is erősen igyekszik.