2.évad - 6.rész - Úton a cél felé

- Ha.. Ha Ő küldött.. Miért pont most jöttél?

- Most indultak meg az ármánykodások és a tervek ellened. Már jó ideje figyeltem az itteni dolgokat, de annak a valakinek a következő lépése akár drasztikus is lehet. Szükséged lesz rám.. Segíthetek megkeresni Luka Crosszeriát.

- Hogyan? - Kérdezték egyszerre a többiek.

- Van nálam valami ami segíthet. - Mosolyodott el majd Monami felé tartott egy darab papírt- Valami, amivel bármire képesek leszünk.~

- Csak nem.. ?! - Kerekedtek ki a lány szemei majd alaposan megnézte a papírt.- Ez a lap.. Az Angyalok könyvéből származik... - Komolyan nézett Riddle-re.- Te loptad el a könyvet?

- Nem volt egy megerőltető dolog, az őrök úgy is aludtak.. Mellesleg ne legyél ennyire kiakadva, nem ártottam senkinek sem.

- De akkor is elloptad!

- Ezzel lesz esélyünk megkeresni az angyalokat és megmenteni az Alvilág jogos uralkodóját. Ha Eragonon múlna, akkor sose találnánk meg, mert ő fél használni ezt a könyvet! Viszont te.. Neked meg van hozzá a megfelelő erőd, te kordában tudod tartani a könyv hatalmát és jó cél érdekében cselekednél.

- Monami.. Valahol igazat kell adnunk Riddle-nek. Így lesz esélyünk megakadályozni azt a háborút ami kibontakozóban van az Alvilágban a nemesek között. Most az egyszer legyél önző és gondolj arra, hogy megtaláljuk Lukát. - Mondta Leonando elgondolkozva majd a kezét a lány vállára tette.- Mi segítünk neked, nem leszel egyedül, ezt megígérhetem.

- Ahogy mondja. Luka a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk rád... - Elvigyorodott Castiel.- Na meg ki nem lenne benne ekkora buliban?

- Nos? - Nézett Riddle Monamira aki hosszasan elgondolkozott majd bólintott.

- Legyen. De egy feltétellel.

- Még pedig? - Lepődött meg.

- Azt fogod tenni amit én mondok neked, az alárendeltem leszel. Ha elárulsz, megöllek. Ezt garantálom.

- Állok rendelkezésedre, hercegnő. - Térdelt le elé.- Esküszöm a négy teremtő lélekre, a világot oltalmazó istenekre és uralkodókra. Neked adom a testem erejét, a lelkem fényét, a szívem szabadságát.. - Monami és Riddle körül fények jelentek meg. Riddle teste körül vörös fények kavarogtam míg Monami körül fehérek. Megjelent alattuk saját mágikus körük.- Hozzád láncolom magam, hogy pajzsként használhass a bajban, fegyverként a harcban. Én, Riddle Rose Undertaker, megesküszöm előtted, hogy életem végéig szolgálni foglak mint hű szolgád és testőröd.

- Én, Monami Lafainee, elfogadom az ajánlatod és ígérem méltó gazdád leszek. - A kezét Riddle homlokára tette majd egy pecsétet rajzolt rá ami erősen felfénylett aztán eltűnt minden.

- Nem is tudtam, hogy az ő leszármazottja vagy.. - Állt fel a férfi majd nyújtózott egyet.

- Kevesen tudják a rendes nevem. - Mosolygott Mona majd a többiekre nézett.- Pakoljátok össze azokat a dolgokat amikre szükségetek lesz, este indulunk.

Miután mindenki elment Monami a kanapéra ült és a kezében lévő lapot nézegette. Ha még életében nem látta volna azt a könyvet, akkor azt hinné, hogy ez a lap csak egy egyszerű fecni amivel csőbe akarják húzni. Bár a könyv több ezer éves, a lapok mégis fehérek, az írás még mindig gyönyörűen olvasható, mintha az előbb írták volna a könyvet. Eltette a lapot majd a saját szobájába ment.

Ezen az éjjelen a csend uralkodott a palotában. A hold fénye beragyogott mindent, egy felhő se volt az égen mely eltakarta volna. A szél lágyan fújt, éppen annyira, hogy a kertben álló cseresznyefa szirmait útra keltse és elsodorja őket a hosszú útra melyet szánt nekik. A szirmok tánca most Monami szobájában értek véget. Mona a tükör előtt állt és magát nézte. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy egy percre Lukát látta maga mögött ahogy átkarolja hátulról és a nyakába hajtja a fejét. Lassan lehunyta a szemeit majd hagyta, hogy pár percig kényeztesse ez az álomkép.

- Mikor újra találkoztunk azt se tudtam, hogy ki ő.. Mégis.. Jól esett a közelsége, a törődése, a jelenléte, hogy mindig mellettem volt és maga a tudat, hogy van aki vigyáz rám. - Lehajtotta a fejét.- Annyi mindent megtett értem.. Én meg csak fájdalmat okoztam neki.. Ha nem akkor térnek vissza az emlékeim hanem kicsivel előbb még a Hold Kastélyban.. - Egy könnycsepp gördült végig az arcán amit hamar letörölt.- Jóvá fogom tenni a hibám.

- Ez a beszéd. - Mondta elismerően Lysander a háta mögül.- Mindenki követ el hibákat, még a legjobbak is. De csak az erősek képesek elfogadni a hibájukat és megoldást keresni rá. - Oda lépett mellé.- Ha hiszel benne és kitartasz mellette, akkor biztosan sikerülni fog és valóra válik a kívánságod.

- Te mindig tudod mit kell mondani az embereknek. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon mire megölelt.

- Sírj nyugodtan. Minél inkább el akarod rejteni a könnyeidet a mosolyod mögé, annál jobban fognak fájni. Most csak én vagyok itt, én látom.. De nem mondom el senkinek.

- Lysan...der... - Szipogta majd a ruhájába markolt és zokogni kezdett.

Hosszú percekkel később, mikor már Monami lelke kicsit könnyebb és ő maga is megnyugodott elengedte a fiút aki egy zsebkendőt nyújtott felé. Sokáig vigasztalta majd a megbeszélt időpontban megjelent mindenki a szobában. A sok aggódó kérdés lerendezése után Riddle megnyitott egy portált.

- A portál oda visz minket ahová a könyvet vittem. Amint megfejtjük mi áll benne el is indulhatunk megkeresni az angyalokat.

- Akkor mire várunk még? - Kérdezte Axar majd megindult a portál felé.

- Mi ez a sok cucc Leo? - Nézett a lány a fiúra akin több táska is lógott.

- Csupa hasznos dolog amin még jól jöhet az utunk során. - Mondta a szokásos hűvös természetével majd Axar után ment. A lány vállat vont majd Riddle előtt átment a portálon.

Pár perc után egy szobába értek. Tágas helység ablak nélkül, csak gyertyák világítottak. A falon festett képek díszelegtek, bár már kissé megviselte őket az idő. Két kanapé volt egymással szemben, mellettük kb. a köztük lévő távolság felénél egy fotel. A szoba végénél egy oltár szerűség, azon egy fából faragott állvány. Ezen díszelgett az Angyalok könyve mely körül apró világító fények lebegtek. Riddle a könyv felé mutatott.

- Csak te értesz az angyalok nyelvén.

- Maradjunk annyiban, hogy ki tudom bogarászni, hogy mi van leírva. - Mondta majd odament a könyvhöz. Lassan végigsimított a könyv borítóján. Vett egy nagy levegőt és kinyitotta. Hatalmas szél kerekedett a szobában.

- Tényleg nagy ereje van.. - Suttogta Leo.

- Biztos, hogy ezzel megtaláljuk Lukát? - Kérdezte Axrar a szőke hercegtől mire az a szája elé tette az ujját.

- Hallgass piroska és figyeld mi fog történni. - Axar már készült volna visszavágni valami jó kis válasszal, de nem tette mikor meglátta......

 

Monami szemszöge :

 

Amikor végigsimítottam a könyv borítóján éreztem, hogy mennyi munka van ezzel a könyvel. Seiran alaposan kitett magáért, tökéletesen végrehajtotta a feladatát. Vettem egy nagy levegőt majd kinyitottam a könyvet mire valami hatalmas erő próbált kitörni a könyvből. Komoly erőfeszítésbe telt visszatartanom. Mégis mi lehet ez? Minek van ekkora ereje?! Halk szitkozódások és igemormolások után valami furcsa érzés öntött el. Mire kinyitottam a szemem egy másik helyen voltam kezemben a könyvel.

- Sose gondoltam, hogy egy istennő fogja kinyitni ez a könyvet. - Mondta egy női hang. A hang irányába fordultam és ekkor láttam meg őt. Hófehér hosszú ruhája a testére simult, szárnyai bár nem látszódtak biztos voltam benne, hogy vannak. Gyönyörű éj fekete haja be volt fonva, csak két tincs lógott előre a mellkasára. Szemeiben mintha a naplemente rejtőzött volna el.

- Te lennél Seiran?

- Igen, én vagyok. - Mondta majd közelebb lépett hozzám.- Ha jól emlékszem akkor te vagy Monami. Azt hittem, hogy te is meghaltál mint a többi isten és istennő.

- Csak azt mondták, hogy meghaltam.. Valójában száműztek az Istenek világából, mert megszegtem a szent törvényt.

- Elutasítottad a neked szánt istent?

- Igen és helyette az akkori Alvilági nagyúr fiát választottam. - Mondtam majd elmosolyodtam.- De jól döntöttem.

- Miért van szükséged erre a könyve? Miért akarod megtalálni a 12 angyalt?

- Meg kell mentenem.. Meg akarom menteni azt a démont. Kérlek, mutasd meg nekem a könyv tartalmát, Seiren.

- Egy szent könyvet akarsz használni egy pokoli teremtmény megmentéséhez?

- Bent reked egy összeomlott dimenzióban.. Igaz, mindenki azt mondja, hogy már nincs semmi esélyünk megtalálni, de én nem így gondolom.. Érzem, hogy még van remény. Biztosan meg lehet menteni.. Valahogy. - Mondtam egyre halkabban majd jobban szorítottam magamhoz a könyvet.

- Ám legyen. Elmondom hogyan mentheted meg, de amint beteljesedik a kívánságod, neked kell tovább őrizned a könyvet úgy, hogy ne kerülhessen olyanok kezébe akik rosszra akarják fordítani a benne lakozó erőt. - A kezével eltakarta a szemeim.- Csak hinned kell annak amit szíved súg...

 

* * * *

 

- Monami! Monami! - Rohantak oda a többiek az elájult lányhoz a könyvet szorongatta.

- Hé, kelj már fel..! - Mondta kissé aggódva Castiel mire a lány megmozdult. Felriadt a nagy hangzavarra és lendületből leütötte a vaskos könyvel a hozzá legközelebb lévő embert, Castiel.

- Ezt most mi a francért kellett?! - Akadt ki teljesen a vörös miközben a vérző orrát fogta.

- Ohh, csak ti vagytok.. ? - Kérdezte ártatlanul Mona majd zavartan megvakarta a tarkóját.- Bocs, nem volt szándékos, védekező reflex..

- Mond minden rendben? - Térdelt le mellé Riddle.

- Találkoztam vele.. - Mosolygott.

- Kivel? - Kérdezték miközben az arcukról tisztán le lehetett olvasni az értetlenséget.

- Seiren-el. Azzal az angyallal akit megbíztak ennek a könyvnek a megírásával. Elmondta nekem, hogy hol találjuk meg a 12 angyalt, valamint azt, hogy mit kell elhoznunk tőlük. Meg tudjuk menteni.. Vissza tudjuk őt hozni. - Mondtam boldog, kissé sírós hangon mire a többiek elmosolyodtak.

 

 

Luka szemszöge :

 

Teljesen elvesztettem az időérzékem.. Unottan feküdtem az egyik gömbön miközben a többit figyeltem. Vajon mennyi ideje vagyok itt? Odaát minden rendben megy? Emlékszik még valaki rám...? Ő biztosan.. Lehunytam a szemeim majd a tarkóm alá tettem a két kezem. Emlékszem a napra amikor először találkoztam vele..

    ~ Itt fogok meghalni.. Kizárt, hogy el tudjak rejtőzni előle, rám fog találni és ilyen állapotban nem esélyem. Utálom az emberek világát, ez a test szánalmasan gyenge! Sziszegve és nyöszörögve elmásztam egy nagyobb fához majd leültem a tövébe és nekidőltem. Az oldalamon lévő seb erősen vérzik és még ez a nyamvadt eső is esik... Ha túl is élem és elmesélem ezt Luze-nak vagy apámnak tuti jól kiröhögnek és még ők is adnak az érzésnek egy gyors kis párbajjal.

- Ilyen az én szerencsém... - Hangokat hallottam a bokrok közül. Lehetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt megtaláljanak azok a rohadt vadászok. Lehunytam a szemem és inkább úgy csináltam mint aki meghalt.

- Egek.. - Hallottam egy elszörnyed női hangot majd a lépteit ahogy közelebb jött hozzám. - Hé.. - Tette a kezét az arcomra. Kellemes meleg érzés futott át rajtam mire felnéztem rá. Az első dolog amit megláttam azok az aggódó szemek. A fehér haja az eső miatt a bőréhez tapadt és úgy csorgott róla le a víz.- Hála az égnek.. - Mondta kissé megkönnyebbülve majd a sebemre nézett. Levette magáról a köpenyét majd a derekamra kötötte és szorosra húzta mire kicsit felszisszentem.- Ne haragudj, de el kell állítani a vérzést.. Tudsz járni?

- Fogjuk rá... - Morogtam. Felsegített és az egyik karom a nyakába vette.- Hova akarsz vinni..?

- Olyan helyre ahol rendesen el tudlak látni.

Hosszú ideig sétáltunk együtt. Mikor odaértünk egy kisebb faházhoz bementünk és az ágyra fektetett. Mivel teljesen kimerültem mozogni se volt kedvem, hagytam, hogy csináljon velem amit akar. Egy csomó mindent körém pakolt majd a sebemmel kezdett foglalkozni. Sokáig tűrtem morgolódva a fájdalmat majd hirtelen elsötétült minden. Mikor magamhoz tértem azt se tudtam, hogy hol vagyok. Mikor körülnéztem nem volt a házban senki.. Mellettem egy pohár víz és étel volt. Felültem, de megfeledkeztem a sebemről ami most jelet adott magáról egy erős szúró fájdalommal.

- Még nem szabad felkelned.. - Jelent meg a lány majd idejött.- Feküdj vissza, pihenned kell. A sebed még mindig veszélyes rád, ha felszakad elvérzel..

- Miért segítesz nekem? Azt se tudod, hogy ki vagyok.. Akkor mégis miért..?

- Hogy őszinte legyek magam sem tudom, de nem hagyhattalak ott az erdő közepén egy ilyen sebbel.. - Lefektetett majd betakart.- Pihenj, hogy hamar meggyógyulj.

A napok csak teltek és ő egyre többet foglalkozott velem, pedig még a nevemet sem tudta, sem azt, hogy démon vagyok. Mondjuk nem mintha én sokkal többet tudtam volna róla.. Aznap mikor levette a kötésem megkért, hogy menjek el vele megkeresni valamit. Talán ha akkor nemet mondok nem kellene most itt tartanunk..

- Akkor mit is keresünk?

- Egy nagyon ritka gyógynövényt ami csak az erdő ezen részén nő. Ha abból krémet tudnék csinálni, akkor használhatnám a sebedre és gyorsabban eltűnne.. Nem maradna heg. - Mesélte mosolyogva miközben arra se figyelt mi van előtte.

- Ne menj tovább! -  Kiáltottam rá. Láttam rajta, hogy meg akart fordulni, de megindult alatta a föld. Felé ugrottam, hogy el tudjam kapni a kezét mielőtt lezuhan. Hason fekve nyúltam utána a mélybe és tartottam.- Kapaszkodj erősen!

- Nem kell mondanod..! - Fogta két kézzel a kezem. Próbáltam felhúzni, de a seben elég rendesen meggátolt ebben.- Ha nem engedsz el te is lezuhansz!

- Egy fenét engedlek el! - Morogtam rá, ám abban a pillanatban ahogy ezt kimondtam lezuhantunk mind a ketten.

A levegőben még volt annyi időm, hogy magamhoz szorítsam és én kerüljek alulra. A landolás a szakadék alján nem is volt olyan fájdalmas mint gondoltam, sőt, kellemes volt. Az egyik kezemmel a talajt tapogattam, de meglepetésemre az puha volt és.. Bolyhos? Kinyitottam a szemem és körülnéztem.

- Mégis hol vagyunk..? - A lányra néztem.- Jól vagy?

- Csak megijedtem.. - Mondta halkan majd felnézett rám. Valamit nagyon nézett aztán elmosolyodott.- Megtaláltuk. - Értetlenül néztem rá majd felültem vele.

- Ezeket a puha és  bolyhos bogyókat kerestük.

- Elég szar helyen vannak már mit ne mondjak. - Sóhajtottam.- De legalább nem esett bajod..

- Monami. A nevem Monami.

- Luka, Luka Crosszeria. - Mondtam. Mikor a szemeibe néztem úgy éreztem, hogy teljesen elveszek bennük. Van benne valami.. Valami különleges ami rabul ejtett..