28.füzet - Tehetetlenség 1 - Sebek és emlékek

Hát igen, megint volt egy kicsit hosszú kimaradásom amiért bocsánatot kérek. Mostanában nehezebben megy az írás mivel összejöttek a dolgok a fejem felett, mondtatni nagy gödörben vagyok ^^ˇ De igyekszem azért az írással, hogy ne unatkozzatok túlzottan. Köszönöm a várakozást, jó olvasást!

28.füzet

- Azonnal engedd el Monamit! - Kiálltott fel Kai majd neki rontott.
- Igazán szeretnék veled társalogni, hisz úgy is nagyon rég láttalak, de halaszthatatlan dolgom van, meg aztán.. Nem illik megvárakoztatni egy hölgyet. - Mondta majd amint megnyílt a kapu hátatfordított nekik és elindult.
- Reiga! - Jelent meg mögötte mire a férfi megfordult és egyből támadást indított, egy éles hegyes jégdarab fúródott a szöszi hasába, majd még egy és még egy. Hátra pillantott rá.
- Most sem voltál elővigyázatos.. - Mondta hűvösen.
Kai vért köpött majd megragadta a férfi köpenyét.- Ereszd e-- Ekkor még egy furódott bele a testébe majd lassan elengedte a köpenyt és eszméletét vesztette, zuhanni kezdett lefelé.
Kai
Monami.. Bocsájts meg.. Hiába nyújtóm ki érted a karomat már nem tudlak elérni, már nem tudlak megvédeni és a vihar végén magamhoz ölelni és azt suttogni kedves hangon a füledbe, hogy "minden rendben". Többé nem vagyok rá képes. Az utolsó kép amit láttam magam előtt az az volt, hogy Reiga ott viszi Monamit és becsukódik mögötte a kapu. Elvitte... Lehunytam a szemem majd a világ megszűnt számomra. Nem éreztem semmit. Mintha a nagy feketeségben lebegnék és nem találnám az onnan kivezető fényt, egy börtönben érzem magam ahol teljesen egyedül vagyok. Csak én a szívemben lévő fájdalom és üresség melyet nem lehet kitölteni semmivel sem. Vajon Luka képes lesz megmenteni őt ? Vagy...
    - Kai.. Kaito.. Nézd! Nézz ide! - Mondta egy aranyos kislány vékony hangon miközben egy papírt mutogatott nagyban nekem.
- Oh! Mutasd mi az! - Mondtam mosolyogva majd leültem és az ölembe vettem a nálam sokkal fiatalabb lányt aki csak mosolygott. Egyik kezével kapaszkodott belém amíg a másikkal csak a papírt mutogatta.
- Nézd. Ott vagy te, anyu, apu és én. Emlékszel? Ez ott volt a kiránduláson. - Mondta lelkesen miközben folyamatosan csillogtak a szemei. Szorosan magamhoz öleltem majd egyik kezemmel a hátát fogtam, másikkal meg a fejét simogattam.- Bátyó? - Kérdezte halkan és meglepett hangon.
- Ügyes vagy Mona, nagyon ügyes. - Mondtam neki halkan majd nyomtam egy puszit a homlokára.- Ne felejtsd el azt a napot, rendben? Azt szeretném ha minden évben elmesélnéd nekem, hogy mi történt akkor. Hogy bújocskáztunk és a galagonyásba estünk, hogy mikor csónakáztunk én beleestem a vízbe és apa is utánam esett, vagy amikor versenyt futottunk az autóig mind a négyen. Szeretném ha ezeket mind mind elmondanád nekem mindig, hogy én se felejthessem el őket.
- Te most sírsz? - Nézett fel rám azokkal az ártatlan nagy aranyszínű szemeivel mire één kissé elpirultam és elszégyeltem magam. Levettem kezem a fjéről majd félre néztem és szemeim takartam.
- Nem. Csak örülök, mert ilyen vagy. - Ekkor hozzám bújt majd két kicsi kezével a polóbat markolta.
- Amíg itt vagy velem addig nem lesz baj, te mondtad. Amíg Rei és te itt vagy minden rossz elkerül minket.. - Nyeltem egyet majd elmosolyodtam.
- Pontosan. Rei és én megvédünk téged a gonoszoktól...
Már el is felejtettem, hogy mennyire felnézett és számíott rám. Hisz csak én voltam neki miután anyáék meghalltak. Megígértem nekik, hogy minden erőmmel meg fogom védeni őt legyen bárki is az ellenségem, nem leszek vele elnéző. Mégis hagytam, hogy elragadják. Nem tudtam betartani az ígéretem és most fel fogják használni őt, hogy elérjék a céljaikat. Nem veszi észre a veszélyt, nem tud ellent mondani! Emlékszem mikor nekem segített, a kedvesség amit akkor sugárzott az a mai napig megmaradt, de azóta sem tanúlt a hibái nagyrészéből.
    - Eh? - Nézett fel rám döbbenten kikerekedett szemkkel.
- Mondtam, hogy ne bízz snkiben, mert nem tudhatod, hogy kinek milyen hátsó szándéka van feléd. - Mondtam komoly hangon miközben lefogtam két kezét és nem hagytam, hogy feljeljen a földről, bár nem is ellenkezett.
- Kaito... Te nem ilyen vagy. - Mondta miközben csak a tekintetemet figyelte, mintha olvasni akart volna a fejemben.
- Ne hívj már folyton Kaitonak, a nevem Kai! Az a Kaito nincs többé akire te gondolsz, szóval szokj hozzá. - Teljesen feldühít. Itt fekszik alatt védetlenül, de ő mégis nyugodt és azt csinálja amit utálok. Egyszerűen hihetetlen ez a nő... Sóhajtottam majd elengedtem és felkeltem a földtől.- Ha így folytatod akkor tényleg el fog valaki kapni és jól helyben hagy. Tényleg nincs benned semmi veszélyérzet? - Pillantottam hátra és meglepetésemre csak a mosolyával találkoztam.
- Mondtam, hogy nem fogod megtenni, te nem olyan ember vagy.
- Idióta nőszemély, hogy tudsz még most is mosolyogni?! - Mondtam zavaromban majd inkább elfordultam.
Pedig akkor a sötétmégusok kora volt, nem az az idő mikor a nők biztonságban élhettek. Ő mégis ugyanúgy viselkedett mintha minden rendben lenne, ugyanolyan óvatlan és hiszékeny volt egézen addig a napig. A vörös hold éjszakájáig. Én azóta mellette voltam mióta megtaláltam a szellemek tavánál, egészen addig védelmeztem és vigyáztam rá, hogy vissza tudjam vinni a Lelkek kastélyáig és ott át tudjam adni a tanácsnak, hogy ők visszavigyék a templomához. Voltam olyan erős mágus, hogy ezt végig is vigyem, ám az akkori démon lázadások áthúzták a számításaim mikor a sötét hegyláncon haladtunk át. Még ma is emlékszem ahogy a ruhám démonok vére és áztatta s mindenfelé elhullott tetemek hevertek az erdőben. Rusnya látvány volt, főleg úgy, hogy az egyik nyomorult úgy döglött meg, hogy az agyara átdöfte a testem. Akkor vesztettem el őt és mikor újra találkoztam vele az már akkor volt mikor én emberi mágusként születtem ujjá az ember világban. A húgom lett, vagyis a testőri feladatom nem ért véget, csak egy időre fel lett függesztve. Vajon most is csak fel lesz függesztve? Ki tudja.
- Magához tért már?
- Még nem, mondjuk nem is csodálkozok, elég csúnya sebeket kapott. - Mondta komolyan egy hang majd hideg kezével a mellkasomat kezdte tapperolni. Melyik perverzkedik?! Összeszedtem minden erőm majd elkaptam a kezét ami utólag hülyeség volt mivel hirtelen a mellkasomba belenyilalt a fájdalom.- Oh..
- Perverz.. - Nyösszögtem majd kinyitottam a szemeim, hogy lássam melyik az. Leonardo kék szemei néztek vissza rám meglepetten. Fején ott díszelgett a kötés, bal keze mely a mellkasomon volt szintén be volt kötve, sőt, láttam a trikójánál, hogy a mellkasa is be van kötve.
- Hogy érzed magad?
- Kapok levegőt...
- Akkor megmaradsz. - Akkor Leo mögül elő lépett Zess.
- Jólátni, hogy már visszajöttél. - Mondta majd végignézett rajtam és csak a fejét fogta majd az ágy végére ült.
- Meddig nem voltam magamnál?
- Több mint egy hétig. - Mondta majd intett Leonak aki kiment.
- Az nagyon sok idő. Addig mit csináltatok? Megtaláltátok Monamit vagy Reigát? - Bíztam benne, hogy voltak olyan erős érzései, hogy egymaga nekivágott, hogy mentmentse, de a helyeselő válasz helyett hallgatott majd leszegezte a tekintetét a padlóra, a fejét rázta.- Nem mentél utánuk?!
- Nem tehettem. Godai súlyosan sérült, a kastélyban tartozkodókat mind lemészárolták, Castiel és Lysander állapota még mindig kritikus, minden egyes órában bemegyünk hozzájuk, hogy élnek-e még, Axar bal karja lebénult ideiglenesen, szinte alig létetik. Mivel démon vagyok nem tökéletes a gyógyításom, de Leot nagyjából helyre hoztam és elláttam, hogy ő rajtatok tudjon segíteni.
- Nem sejtettem, hogy ennyire kritikus a helyzet. - Mondtam majd sóhajtottam.- Azóta nem jártak erre, vagy mozogtak intenzívebben?
- Nem. Semmi jelet nem adnak magukról ami azt jelenti, hogy van esélyünk. Ők is azért szereztek sérüléseket, legalább is Azer igen. Monami pedig érzékeny, ma hár akkor nem votl magánál mikor Reiga magával vitte, akkor az azt jelenti, hogy sokáig nem fog magához térni. Legalább is remélem.
Bolintottam a dologra majd még egy ideig beszélgettünk aztán elment. Hamar rendbe kell magam szednem, hogy bele kezdhessünk a kutatásba, még az előtt még mielőtt használnák Monami erejét bármire is. Csak mert egyszer megmenekült az emberek világa ettől az erőtől, nem biztos, hogy másodszorra is meg fog.

Zess ~ Luka

Az idő tellik én meg semmit se tudok tenni, nem hagyhatom itt őket ilyen állapotban. Igaz, Kai magához tért, de ez édes kevés, a vörös és a vámpiri még mindig kétesélyes, Axar állapota sem akar változni, emelett Leonardo sebei sem gyógyultak még be. A francba már! Mérgemet a mellettem lévő falon töltöttem ki amibe belecsaptam, igaz nem akartam rombolni, de ez csak úgy jött. Vett egy nagy levegőt majd átmentem a másik szárnyba ahol újra megnéztettem a véráztatta szobákat majd felmentem Monami szobájába. A szoba ugyanúgy állt, mintha arra várna, hogy visszajöjjön és folytassa azt amit Reiga félbeszakított. Hogy jobban meg tudjam nézni a helységet beljebb mentem, a padló tele votl törmelékkel és porral, ám valami olyasmira léptem rá ami egyikhez sem tartozott. Mikor arrébb léptem és lenéztem a medálját találtam meg amiben most fekete, kék és vörös színek kavarogtak. Leguggoltam majd felvettem és azt nézegettem. Hirtelen mikor felfénylett Monamit láttam benne. Egyhelyben feküdt hófehér ruhában, körülötte haja rendezetlenül hevert éppen úgy mint a vörös rózsaszírmok. Csak nem...?! Ekkor egy kéz cirógatta meg arcát mire meghült bennem a vér. Reiga ült le mellé majd végigsimította a testét, a végén pedig egy csókot nyomott ajkaira majd felemelte és elvitte.
- Ez most... Ha jelen helyzetben.. - Néztem meredten a medált majd rá markoltam és csak szorítottam, egyszerűen nem akartam hinni a szemeimnek.- Az a rohadék! Eddig vártam!

Felálltam és eltettem a medált a mellkasomhoz. Öszpontosítva az erőm lehunytam a szemeim majd megvártam amíg a mágikus köröm a padlóba ég s lilán izzani kezd. Használtam az erőm melyet apámtól örököltem majd elkezdtem ugrálni a dimenziók között egészen addig amíg nem éreztem vagy Monamit vagy Luze-t, hisz olyan nincs, hogy teljesen tökéletesen el tusjon valaki rejtőzni, még ha be is végi a dimenzióját valahol akkor is marad egy gyengébb rész. A szürke térben kutatva hirtelen meghallottam egy hangot. ~ Még ha messze is van és nem tud elérni, akkor is megpróbálja majd, hiszen Luka ilyen! ~ Ez a mondat vízhangzott az üres térben majd elkaptam a helyet ahonnan jött.
- Meg vagy! - Mondtam győzedelmes vigyorral az arcomon majd a kör felfénylett és dimenziót ugrottam.
Egyszer s midnenkorra elintézem a fivérem és azt a barmot, hogy soha többé ne tudjanak még csak ujjá születni se! Amikor beléptem a dimentióba egy dombra érkeztem ahonann egy hatalmas fekete építményt lehetett látni, ezt a helyet több démon is védte akik az alsóbb rangúak közé tartoztak. Szóval biztosra akar menni abban, hogy senki se fogja őt megzavarni a kis mesterkedésében. Kár, hogy elszámolta magát.
Eközben..
- Reiga mester.. - Jelent meg Azer a férfi előtt aki éppen a trónján ült és a poharában lévő vért nézegette.- Ahogy mondta, Luka Crosszeria megérkezett a dimenzióba.
- Azt hittem, hogy hamarabb eljön majd.. - Mondta unott arckifejezéssel majd a nőre nézett.
- Ha gondolja érte küldöm a démonokat, vagy ha kell én magam megyek elé.
- Ne akarj vele annyira találkozni, mert a végén nem lesz annak jó vége, ezt te is nagyon jól tudod, Azer. Inkább várjuk meg amíg ő maga jön el hozzánk, ha már ennyit fáradt, hogy megtaláljon minket pár gyengébb démon nem fogja megállítani abban ide jöjjön.
- Ahogy gondolja. - Hajolt meg előtte majd hátat fordított és indulni készült mikor Reiga utána nézett, tekintetével szinte megdermesztette a lányt.
- Ha megszeged a parancsom, akkor számolj a legroszabbal.
- Értettem. - Mondta majd nyelt egyet és ment tovább.
Nézte amíg el nem tűnt a sötétben majd újra a poharára szegezte tekintetét.- Kíváncsi vagyok mit fogsz tenni, ha megtudod mi is történt a te drága hófehér hercegnpddel akit te annyira imádsz. - Ekkor elmosolyodott majd a pohárban lévő vér megfagyott.- Remélem elég szórakoztató lesz mámomra, hogy kezdetét vehesse utána a végső játék. - Ekkor felállt majd elengedte a poharat mely apró darabokra tört szét.- A trónért és az angyalért.

És egy kis kép a sérült Castielről ^^